Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

Beszállunk a hűvös dérbe és koromba, s mert fázol, bezárlak didergő karomba. (Ösz) Az elemzés egykettőre kiderítené, hogy a tetszetős vers ihletője a legények, lányok, menyecskék, szoknyák elle­nére sem a falu. Metruma a népdal két sorra bontott, felező tizenkettese, természetből vett képe (a „küszöb") az emberre váltás előtt szintén a népdal ismert fogása, s a „harmatban mosdatott leányok" s a „bezárlak dider­gő karomba" sorok is népdalt (vagy magyar nótát) idéz­nek. Népdalt s nem a falut magát, mint ahogy a „csók­baomlás" (Öszi strófák) s a „lángölelés (Hajnalban) féle modorosságok sem csókról vagy ölelésről „üzennek", hanem a költő felületi látásáról. E ennél a „felületi látásnál" — ami távolról sem azonos Ozsvald szemléleti materializmusával — érdemes elidőznünk. — Az Öszi strófákból idézek: Deres virágok, bújjatok össze, könyörögjétek vissza a fényt! Árva galambok térdre borulva könyörögjétek vissza a fényt! Szűz kicsi lányok csókba omolva, hárfák, hegedűk sírva, zokogva könyörögjétek vissza a fényt! A vers első olvasásra szürrealista valóságbontó kísér­letnek látszik. Ha azonban jobban megnézzük, látjuk, hogy a szerző önkénye (galambokkal, lányokkal, hárfák­kal, hegedűkkel végeztet olyan cselekvést, amely azok­nak természetétől idegen) távolról sem az „action gra­tuite" fogalomfellazító s újrakeverő játéka: a lazítás itt nem a személyiségen, az intuíción belül, hanem azon kívül, a személyiségtől megközelítetlen valóságban tör­ténik. Ha Eluard azt írja, hogy „Kék szemed, melyben utazom / Az utak ívének a földtől / Független értelmet adott", vagy a dadaisták olyan vasalót rajzolnak, amely­nek vasalólapja szögekkel van kiverve, akkor ezzel első­sorban nem a külső valóság törvényei, hanem annak 209

Next

/
Oldalképek
Tartalom