Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Előszó

kusi egyéniség bontakozott ki: Turczel Lajos, Rácz Olivér, Csanda Sándor és Tóth Tibor. Közülük ketten művelték hivatásképpen az irodalmi kritikát: Turczel és Csanda, a másik kettő a műfordítás, illetve írói alkotás szüneteiben folyamodott ehhez a kulturális szempontból igen hasznos tevékenységhez. Ezért csak az első kettő tevékenységével foglalkozunk részletesebben. Turczel Lajos (1917—) fellépése pillanatától (1955) kezdve tudatos és rendszeres, az irodalmi élet minden mozzanatára odafigyelő és élénken reagáló kritikai tevékenységet fejt ki. Tudatossága kritikai elveinek rendszerezésében is megmutatkozik. Már jelentkezésének évében, kritikusi pályájának legelején összefoglalta és ars critica-szerűen kifejtette műbírálói elveit (Kritika és mű), s a legjobb magyar kritikusi hagyományok szelleméhez kapcsolódva körvonalazta a kritika feladatait: „ ... tájékoztassa, segítse, támogassa az irodalmi élet két fŐ tényezőjét: az írót és olvasót". Tevékenységét ehhez igyekezett igazítani mindeddig. A legintenzívebb bírálói tevékenységét 1955 és 1965 között fejtette ki. Ebben az időben — Fábry mellett — ő produkálta a legtöbbet a kritika terén. Nemcsak mennyiségi szempontból jelentékeny a munkássága, hanem az alaposság, a szakszerűség, az elméleti felkészültség terén is. Megvan benne a kritikus alapvető adottságainak legtöbbje: a ráérző képesség, elemző- és asszociatív készség, szókimondás és közvetlenség, az esztétikai és társadalmi problémaérzékenység, a szocialista eszmeiség és a világnézeti szilárdság stb. Az ő munkásságára is jellemző, amit egyik írásában a kritikus küldetéseként jelöl meg: „A kritikus az író és olvasó nevelője, a közösség szócsöve, az irodalom (és a társadalom) jövőjének építője, egyengetője és az irodalom tekintélyének védője is." (Kritikai utóhang, 1955.) Kritikai eljárásait gyakran vádolták didakticizmussal. Valóban sok benne a nevelői hajlandóság. Arról azonban, hogy ez nem alkati tulajdonság, hanem tudatos szerepvállalás, ő maga tudósít: „ ... irodalmi fejlődésünk fő problémája hosszú ideig a mennyiségi tényező intenzív növelése volt. Ennek a célnak pedig a pedagógiai beállítottságú és hangsúlyozottan konstruktív kritika felelt meg legjobban. Én tudatosan és átgondoltan ilyen kritikákat írtam... s írásaim nagy részéért vállalom is 15