Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

nyűtt az ekeszarva, mit bánja az a versedet". Ez a kérdés Illyés Gyula tegnapi aggályát ismétli: „Mi értelme dalodnak, ha a fül, melynek be kellene fogadnia, az éhség vérapadásától dobog?" De amit Illyés annak idején Horthy-Magyarországon teljes joggal kérdezhetett, az csak nem érvényes mára?! A helyzet kissé megváltozott: aki ma az eke szarvát fogja, annak van betevő falatja, és keze már könyvben is lapoz, és talán épp ebben az antológiában ... A kérdés itt túllőtt a célon, és zavart eredményez. Rezignációs felgyúltság kacérkodik a meneküléssel: „Minek énekelsz hát, tán csak, hogy eget verő szomjad oltsd!" És most jön a megtorpanté harmadik kérdés, mely már felelni próbál: ... El lehet-e még menekülnöm? Nem lehet. Ember vagyok, küzdenem kell — végig a harcot, rímmel, ha másképp nem lehet, hasonlatokkal szedni markot, rügyfakasztó ritmusokkal kényszeríteni a halálra — irtani a dudvát, a gazt — magot dallal csalni kalászba. Mert ember vagy! — s ez nem elég — magyar vagy! El nem menekülhetsz, átkokat, amit ezer év oltott, szavakkal el nem űzhetsz! Ha mást nem tudsz, hát rímeid kényszerítsd érte perbe szállni... Ami itt, e küldetés-felismerésben feltűnik, az a sorrendeltolódás. Cselényi embernek tudja magát — és ez nem elég, mert többnek, magyarnak tudja magát, holott a helyes sorrend: magyar vagyok, s mi több: ember! Az ember a nagyobb, a befogadóbb fogalom, az ember a rangsor eleje. „Csak az volt és lehetett a szemünkben magyar, ami emberséges volt, és nem megfordítva": szögeztük le vallón és vállaltan 1939-ben a Korunk-ban, a Jaross-féle „felvidéki szellem" címére adresszálva. Magyarország német megszállása után. a magyar ellenállókat összefogó Magyar Front egyik kiáltványában ez áll: „Most kell megmutatni mindnyájunknak, hogy emberek és magyarok vagyunk." Győry Dezső, a költő, a fasizmussal szemben kiáltja a magya141