Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

mában „a nevető madárdalos legelőt látó szemmel járja". A tegnap elégiája : Simkó reprezentáns verse. A formai elsődlegesség és tökéletesség azonban elnyomja a tartalmat: szósúlyossá teszi a verset. Vannak sorok, melyeknek zsúfoltsága, nehezéke alig oldódik: ... Csacsogó séd habjai csengnek, futva, kacagva a dús Iszter-iszap-televényt: rájuk pompás pontuszi part vár — ez tunya csendek halk hegedőse marad zord meder unt peremén. E vers genezisét próbálgatva, egy kis játékos egyszerűsítéssel így vázolhatjuk fel a menetet: kezdetben volt a forma, közelebbről: a formaélmény. A hexameter hozta és adta az Iszter és Pontusz neveket, és ez kiváltotta a történelmi élményt, a Dunát, a Duna-vallomást mint tartalmat és eredményt. A vízió a hun csatáktól Haynauig idézi a múltat: „Morva, magyar, besenyő, buja bolgár, marcona mongol pusztít, szánt szanaszét, gyászt és éltet arat." És a vad éji látomásban „vér lesz a víz, fej a fű hegye... Megborzongat a csend: a halál zaja". Ez a múlt. És a ma? Nincsen szolga, sem úr, se ki testvért ölne ma, Káin: mind oda, végre a bűn, annyi kor átka oda. Lehet ma korunk — az egész perspektívájában — ilyen idillikus? A Duna hozza a vizet, de a vész is betörhet újra: Űj vészt sejtet a pelyhehagyó vak váteszi holló; látod? — a hold arcán felhő árnya szalad. Jön már, elnyesi életem, érzem, a nagy hideg olló, elpihenek valahol friss fű selyme alatt. Szép sorok, líra a javából, de a formaélmény, a formahagyomány itt is elsődleges: a holló mint Poe-rekvizitum végigvonul az egész versen. Szép sorok, de — kapitulálok! Sejtem, sejtettem a vészt, tudom is a nevét: új háború, és akkor eléje hajtom a fejem. Áldozva adózni mindenkiért? A Párkák elnyesik a fonalat, de békítő mosoly az ajkon: 135