Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

radt a nyáj, a festék, nem rajzolt több naplementét." Az elbicsaklott kisbojtár-létből költészet virul, tehát az a többlet, mely talmi nagyságok pénzzel megvett, hatalommal diktált sírfeliratánál igazabbul őrzi a mindennél pótolhatatlanabbat: egy csírájában elfojtott emberpalánta életígéretét: Azért is fáj jobban nékem, hogy mostan már ott az égen terelgeti a felhőket, rajzolgatja, festi őket, míg az égi nyájra vigyáz. Bojtár volt csak, hogy ért e gyász. De azóta tán odafent hivatalban előrement. Hacsak a sok bárányfelhő, amit hajt a könnyű szellő, kárba nem ment, mint itt alant. Keserves az ilyen kaland: szegény bojtár szegődése — rámegyen a törlesztésre. Gyüre Lajos a még életünkbe érő múlt keserveit tükrözi a mában: ő a balladára hangolt faluszociográfus. Balog Józsi „Kondát őrzött — Herskovicsét, puskát fogott — a császárért." Túri Jánost a sasbehívó esküvőjéről ragadta halálba: ..Rég elfeledték már, csak fonóban járja: bíró fia helyett ment el a csatába." E versekben — soronként — van balladás tömörség, de néha bizony csasztuskára hangoltan érik el fülünket. A Sirató t viszont többször kell elolvasni, hogy az ember megértse, miről is van itt szó. E zavar oka — az első strófa: ha elmarad, akkor egykettőre kibogozódik a vers mondannivalója. Gyüre tudja a múltat, és perspektívában, összefüggésben látja a jelent, amikor a vissza-visszahúzó tegnap kísértését érzékelteti, az „ósdi szokásokat" : „Húsunkban benne még a múlt. Ó, ki érzi a mi avult szokásaink, miket gyötrő némasággal rejtegetünk, mint kelekótya utcai bolond rossz rézgyűrűjét, mit aranynak mond." Sokak kelletlen muszáj-munkáját fejcsóválva szemléli: „Pedig nem kelsz már hajnalban... A mezőről nem 132