Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

III. A politika - Darvas János: Politikai életünk húsz éve

A nemzeti koalíciónak nemzetiségi szempontból másik nagy műve volt az állami állások elnacionalizálása, az állami tisztviselők nyelvi vizsgáinak megkövetelése révén. A német források szerint 1923—24-ben az elbuktatottakon kívül 7000 olyan német vasutast is elbocsátottak, aki eredményesen letette a nyelvvizsgát. Ugyanezt a célt szolgálta a fölös tisztviselöállomójny csökkentéséről szóló törvény. E törvény alapján alacsonyabb szolgálati idővel is nyugdíjba lehetett menni, a fiatal tisztviselők végkielégítést kaptak. Ezt a törvényt 1925-ben hajtották végre. A végrehajtás végén mégis több lett a tisztviselő, mint eredetileg volt, vagyis ez nem annyira létszámcsökkentés, mint inkább tisztviselőkicserélés volt. švehla és Franke vasútügyi miniszter ellen 1925 november 22-én a parlamentben vádindítványt nyújtott be az ellenzék 140 aláírással, azzal az indokolással, hogy törvényellenesen csapták el a hivatalnokok tömegeit. A magyarságot súlyosan érintette a legfelsőbb közigazgatási bíróság 1923-ban hozott egyik döntvénye is, amely Szlovákiára és Kárpátaljára vonatkozólag a magyar illetőségi joggyakorlatot* a magyar judikatúrától eltérőleg szükítően magyarázta, s az illetőség előföltételéül azt kívánta, hogy az érdekelt csak akkor bír jogerős illetőséggel, ha ő vagy atyja legkésőbb 1906-ig bezárólag az illető község kötelékébe jegyzőkönyvi határozattal föl volt véve, a hallgatólagos illetőségszerzés lehetőségét kizárta. Ennek az lett a következménye, hogy az állampolgároknak elismert emberek ezreinek megsemmisítették a kiadott illetőségi bizonyítványát s a hontalanok száma annak ellenére, hogy különösen 1926/30 között évente ezrével adományozták az állampolgárságot, mégis az 1921-es népszámláláshoz képest 1930-t>an a szlovákiai és kárpátaljai hontalan és külföldi honosságú magyar lakosok száma 16.257-ről 26.646 lélekre ugrott. 10.389 lélekkel több! A nemzeti koalíció szelleméből folyt az a rendelkezés is, hogy a népszámlálás után a 20 százalékos magyar kisebbséget tartalmazó járásokból magyar községeket máshova csatoltak és máshonnan pedig szlovák községeket csatoltak ide s így a magyarság arányszáma az illető járásban a 20 százalék alá süllyedt, s a járás magyarjai elvesztették a nyelvjogukat. Ez történt a pozsonyi, kassai, rimaszombati, nyitrai és gálszécsi bírósági járásban. Ezen az alapon laz igazságügyminiszter elrendelte e járásokban a magyar nyelv használatának mellőzését. A legfelső közigazgatási bíróság azonban a rimaszombati járás esetében kimondotta, hogy a rendelet törvénytelen, mert csak a statisztikai hivatal a döntő s a statisztikai hivatal a községek elcsatolása szerint nem korrigálta 20 százalékon felüli adatait. A legfelső közigazgatási bíróság határozata azonban csak elméleti értékű erkölcsi siker volt: mert már közvetlenül az 1930-as népszámlálás előtt érkezett, ez pedig már anélkül is jóval alacsonyabb arányszámot mutatott ki. A kölcsönvett szlovák községekre (Csehbrézó, Sóslehota) már nem volt többé