Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

II. Néprajzi helyzet - Duka Zólyomi Norbert: Az asszimilálódás

parasztszülők gyermeke mint bíró vagy egyéb állami, esetleg szabadfoglalkozású, szláv vidlékre kerül. A szláv vidéken lakó magyaroknál viszont annyival gyakoribb az önkéntes asszimilálódás. Hogy ez sokkal inkább reasszimilácíó és önkéntes folyamat, mint erőszakos beavatkozás, az már abból a tételből is kövétkezik, hogy szórványokban sokkal kisebb az ellentétes erők (hivatalok, közszervek, intézmények) nyomása, mint a zárt tömbben. így történhetett, hogy a szórványokban 8—50 százalékkal csökkent a magyarság száma, míg a zárt tömbben legfeljebb 5—8 százalék az átlagveszteség. Az erőszalkos és ökéntes asszimilálódás teljes képe azt mutatja, hogy erőszakos asszimilációról a szó fizikai értelmében csak a legritkább esetben lehet szó, viszont annyival erősebbek az asszimilálódás felé vezető berendezések és lelki hatások alkalmazásai, melyek éppen finomabb, rejtettebb formájuknál fogva még talán nagyobb eredményeket mutatnak fel, mint amelyet az erőszakos aszszimiláció esetében tudnának. Sőt olykor, mint az úgynevezett kultúraktivizmus esetében, mely mindenkor átmeneti folyamat a magyar etnikum lelkiségének elvesztése felé, magyar cégér alatt történik az elidegenítés. Nem lehet az egyéni indítóokokat sem mellőzni. Ebből a szempontból kétféle magyart kell megkülönböztetni: a helyzeti magyart, aki annak született, úgy beszél s egyszerűen nem is lehetne más, mint pl. a Csallóköz parasztlakossága, viszont tetteiben gyakran a legsúlyosabban vét a magyarság érdekei ellen (szlovák iskola felállítására kérvényt szerkeszt, támogatja a csehszlovák agrárpártot). Ide tartozik az a művelt egyén is, aki egyéni félelemből vagy haszonlesésből minden exponáltabb alkalommal hajlandó nemzetiségét megváltoztatni. A tudati magyar viszont felülemelkedett az objektív nemzetiségi jegyek természetességén és öntudattal töltötte meg nemzeti helyzetét. Az ökétes asszimilálódás gyakran szedi áldozatait a helyzeti magyarok köréből. Nagyon téves, ha azt hisszük, hogy a magyarság elhullását csak a külső nyomás és a kívülről ható erők segítik elő. A szudétanémetek példája mutatja, hogy minden asszimilációs törekvésnek a legerősebb gátat az öntudat és ennek gyakorlati formája: a gazgazdasági és kulturális szervezettség emeli. Az öntudat mély lelkiségével adja azt a heroizmust, mely a nemzeti hovátartozás anyagi adottságából minden bajjal és hátránnyal szembeszálló idealizmust varázsol. És az anyagi erősség, — az a körülmény, hogy a kisebbség hozzátartozója érzi, hogy nincsen elhagyatva, hogy saját közössége támogatja, ez menti meg azon ezrek tömegeit, akik nem tudnának az egyéni heroizmus csak kivételes embereknek adott magasságára felemelkedni. Hányszor halljuk: én magyarnak vallom magamat, minden magyar akcióban résztveszek, de ki ad nekem kenyeret, ha emiatt állásomból kitesznek? Sajnos húszéves mérlegünk kevés örvendeteset mutat. 1918-ban örökségbe úgyszólván semmit sem kaptunk, ami az új helyzetben 4*