Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

II. Néprajzi helyzet - Duka Zólyomi Norbert: Az asszimilálódás

erőt adott volna. A liberalizmus még lelki egységet sem hagyott ránk: itthagyta a szociális, gazdasági, lelki, világnézeti és felekezeti ellentétek kavargó káoszát egységes gondolat nélkül. ITosszú évekig a magyarság a tehetetlenség állapotában vergődött és minden erejét a formális politikai harcokra pocsékolta. Csak az ifjúság hallatta néha félreértett, vagy akarattal tévesen felfogott szavát. 1934-től számíthatjuk azt az időt, amikor a csehszlovákiai magyarság lelki különállásának pozitív következményeit kezdi levonni. Mindenfelé megalakulnak az egységes és minden magyart befogadó SzMKE és PrMKE szervezetek, megindul a harc a pozitív iskolaelőnyökért s legújabban már egymást követik az örvendetes események: a Magyar Gyermekgondozó Egyesület felvirágzása, a Hanza szövetkezet 236 tagszövetkezetének és 20.000-ről 50 millióra emelkedett forgalmának a magyarság érdekkörébe való belevonása, Pozsonyban megalakul a magyar gazdasági telep, a magyar közalkalmazottak szövetségbe tömörülnek, mely statisztikai igazolvánnyal ellenőrzi nemzeti jellegüket, a járási közművelődési testületek és közkönyvtárak fokozott figyelemben részesülnek. így alakul ki lassan az önmegtartó és hatalmas védelmi bástyáikat emelő magyar pozitivizmus, távol a negációtól és távol a csehszlovakizmus aktivista vizeitől, mint az asszimiláció elleni Imre hatalmas fegyvertára. A gyakorlati szervezkedés tettein kívül mivel szállhat szembe a magyarság az asszimilálódás rémével? Milyen erőforrásokra támaszkodhatik? Az összefüggő földrajzi helyzet nagy és eddig fel nem ismert előnyt nyújt. Révay István számításai szerint 759, 20%-kal bíró magyar községben 1921-ben 627.452, 1930-ban pedig 606.547 magyar élt. A veszteség tehát 20.905 lélek. Ehhez hozzászámíthatjuk a négy várost is, Pozsonyt, Kassát, Munkácsot és T Ingvárt. mert telje« kulturális súlyukkal és gazdasági hátterükkel az összefüggő magyar tömbbel vannak kapcsolatban. Ezekben a városokban az 1921-ben kimutatott 44.513 magyar lélekszám 1930-ban 40.454-re csökkent, azaz a veszteség 4095. E veszteségszáanokban megtalálhatjuk a tényleges asszimilálódás áldozatait. A szláv vidéken 66.552-ről 34.459-re szállt le a magyarság száma, viszont a 32.093 lelket kitevő veszteséget inkább a reasszimiláció rovására kell írnunk, mert hiszen szórványokról van szó, ahol a nyomás sokkal kisebb. Az összes felsorolt számokat egybevetve, teljesen jogosult az a felfogás, hogy a magyarság nemzetbioiógiailag nagyon erős és minden szervezetlenség e ellenére is hatalmas ellenállási felületet képvisel. A magyar vidéken, ott, ahol a helyzeti magyarok körében lelki ellenállást nem találva terjedhetett az asszimilálódás ragálya, a magyarság erős ellenállóképességről tett tanúbizonyságot. Sőt az asszimilálódás statisztikai számát, az említett 20.905 lelket is nagyrészt máshol kell keresnünk, mint az etnikumtól való tényleges eltávolodásban. Általában nagy szerepet játszott, hogy az 1930-as népszámlálásnál bevezették a cigány nemzetiséget; a cigányok az 192l-es népszámlálásnál többnyire magyarnak vallották magukat és