Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

VIII. Nemzetek közt - Vájlok Sándor: Szlovákok és magyarok

VIII. NEMZETEK KOZT Szlovákok és magyarok A magyar és szlovák nemzet viszonya minden idaben irányító alapja, szerves alkotórésze volt a két nemzet történelmének. A hoszszú történelmi együttélés sokban egyakaratúvá és egycélúvá tette őket; életük — akárcsak a natio Hungarica többi nemzetiségének — egyazon mederben sodródott mindaddig, amíg Hungária állami abroncsai a belső feszültségek következtében a pattanásig nem jutottak. — Ennek az együttlakásnak a következménye az, hogy bármely korban nézzük is a két nemzet viszonyát, elsősorban az előző tényeket és az események következményeit kell figyelnünk. A XVin. század viszonyait a X. századtól kell magyaráznunk, mert az előző nyolc század eredménye a hungarisztikus felfogás. A mostani helyzet kutatásában a XIX. század elejéig kell visszatérnünk. E század terhes örökségéből elég azokat a jellegzetes vonásokat kiemelnünk, amiknek szele a mostani időkig elfúj. A korszak elején kezdődtek meg a nyelvi és nyomukban a politikai harcok, amiknek következtében a két nemzet békés viszonya felbomlott. A gúnyversek és a gyűlölködésnek az ideje ez. Az egyik magyar vers azt mondotta az államnemzet tagjáról, hogy »legyen az a föld darabja átkozott, amely valaha csak egy tótot teremt és hozott«. Válaszképpen a szlovákságnál a legnagyobb olvasottságú és szellemi hatalmú műben lesz gúny tárgya a magyarság, a Slávy dcérában: a pokolban alávaló helyzetben és nagy kínok között ugat Dugonics András szájában a magyar nyelv. Az ellentétek ütötte rés az apró villongások folytán tágult. 1848-ban, a magyar veszély idején, jelenik meg Európa történetében a szlovákság, mint nemzet és léttudata első pillanatában a magyarság, a gazda-nép ellen ránt kardot. A század második felében teljesen ellenkezésbe megy át a szlovákság, számára sem a szellemi, sem a politikai magyarsag nem létezik többé. A hasadás tápláló forrása a létharc, amit az utolsó »érző szívig« elvisz az állam nemzetiségi politikája (iskolák) és Tisza István ama mondása, hogy »nincs szlovák nemzet«. (Ezt minden középiskolás megtanulja.) Nem tartozik most reánk, hogy a magyar álláspontot, vagy pedig a szlovák magatartást az igazság mérlegének serpenyőjébe tegyük. Ezek az események számunkra csak puszta meglétükben fontosak, mert ezek képezték ki és irányítják a vezetők, a közvélemény-