Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

VIII. Nemzetek közt - Vájlok Sándor: Szlovákok és magyarok

csinálok és az ifjúság lelkiségét: a magyarosítási szándék, a csehszlovák tankönyvekben szereplő kulturális elnyomás és a szlovák nemzet léte ellen folytatott harc a fűtőanyaga a mai politikának, kultúrpolitikának és a közéletnek. A fiatal szlovák nacionalizmus, amelynek imperialisztikusabb, hódítóbb a szándéka és élesebb az expanziós törekvése, mint a német »Drang nach Osten-nek, a legutolsó napokig csaknem teljesen magyarellenes irányban nyilatkozott meg. Ez az offenzíwé lett nacionalizmus, amelynek frisseségében és lendületében a természetes megindulási energiát látjuk, reváns-lelkületű és gépszerűen idézgeti az emésztve kapott sérelmi pépet. Valahányszor felhördül a magyarság a nem magyar iskolába járó 18.000 magyar gyermek sorsán, vagy nem látja méltányosnak, hogy a Slovenská Liga a magyar falukat ajándékozza meg szlovák iskolával, — mindannyiszor a háborúelőtti eseményekre hivatkoznak. Könnyebben elővehető és eredményesebben használható érv ez, mint a magyarországi szlovákság helyzete, ami szintén sokat szerepel a reváns-lelkiség kimagyarázkodásában. Sok erkölcsi érték üusztul el, sok magyar kis sors törik meg súlya alatt, mert az ellensúlyozására hivatott demokrácia és ressentisment-mentesség Prágából, Pozsonyból, a magas politikából nem jut le például a járási hivatalokba, tanfelügyelőségekbe, vagy a nagyszombati püspöki irodába. A történelem munkál itt, az a rés veti rá sötétségét, amelyben 1. a szlovák nemzet hitványnak, silánynak minősítette a reformkor legnagyobb kincsét, a magyar nyelvet (nyelvi harcok); 2. 48

uban fegyvert fogott a gazdanép ellen és lényegében 1913-ig le sem tette (politikai harcok); 3. a Slovenské Prohľady, az egyetlen irodalmi fórum, erkölcsi átok alá vette a magyar irodalmat és szellemiséget (végleges választó vonal). — A múltnak ezek a gyökerei, szálai futottak szét a jelenben, ez a hármas vonal volt a hagyománya, terhes öröksége. A világháború befejeztével a szlovákság kivált a magyar állam keretéből. Az alap, amelyen az ellenkezés nyugodott, a politikai ellenzékiség és a magyarosítás eltűnt. Aki ebből a tényből ítélne, azt mondhatná, hogy a két nemzet viszonya az újabb korszakban jóra fordult és eljött a teljes megértés ideje. Ez az ítélet azonban teoretikus és egyben valótlan, mert nem számol azzal, hogy a mai fejlődés nemcsak a mult eredménye, hanem első sorban az újabb társadalmi tényezőké, amelyek tömegesen szorultak bele a szlovák életbe. E mellett nem feledhetjük el, hogy az elválasztó kérdések csak külsőleg tűntek el a két nemzet látóhatáráról, az érzelmi terméke tovább is él és hat. Tárgyalásunkból csak a politikát kapcsoljuk ki. A történelmet minduntalan segítségül kell hívnunk a különféle vélemények, események megértéséhez; az elemzést pedig lelki, társadalompolitikai és irodalmi síkon kell elvégeznünk. A múltból átszármazott hagyományhoz, mondhatnók végzethez, új szempontok járul-