Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

VI. A társadalom - Bólya Lajos: A polgárság

tudomásul vesszük, hogy a szeme előtt minden valóságnak látszott dolog összeomlott. Még ma is találkozunk embereikkel, akik a teljes jogfosztottság képzetében élnek húsz év óta, a jogrend az ő számukra megszűnt 1918-ban, s a jogokért való harc, vapy azoknak egyszerű igénylése bűncselekménynek, vagy vakmerőségnek látszik előttük. A polgárságot a magyar állam nevelte magának, e polgárságnak a néphez semmi kapcsolata nem volt. A nép felé mindig csak a hiatalmat képviselte. Nem tudhatta, hogy más feladata is lehet, hogy a néppel és a népért élni, dolgozni is lehet. Egyedül érezte tehát magát és teljesen elhagyottan, kiszolgáltatva mindenkinek. Hogy a nép erő, sőt, hogy a nemzet egyetlen ereje, azt ő nem tudhatta, neki azt soha senki nem mondta. Nem tudott a néphez találni, a társadalom szervezését nem tudta elkezdeni. Kisszámú volt e polgárság, szegény, esett és megfélemlített. Egy új történelmi feladat megtervezését és elindítását nem is lehetett várni tőle. A magyar nép egyedül maradt. A politikai pártok voltak az egyetlen hely, ahol hallathatott magáról, de ott is nagyon keveset. A pártokat vagy régi emberek csinálták, vagy tudatlan és stréber vidéíká akarnokok, reális magyar építő munka nem szerepelt egynek a programjában sem. A pártfunkciókba menekült polgárok pedig a magyar romantika szomorú lovagjai voltak, akiktől egészséges magyar szemléletet nem lehetett követelni. A kisebbségi politika belső hibáitól eltekintve is a magyarság nemzetközi helyzetének súlyát hordozta magával s ez a helyzet kétségbeejtően reménytelen volt. A kisebbségi társadalom megszervezése egy későbbi kor számára maradt. A régi polgárság befejezte szereplését s a magyar népnek új polgárságot kellett kitermelnie magából, amely elvégezze a történelmi munkát Akármilyen nagy volt is a magyarság bukása és akármilyen reménytelennek látszott is helyzete, a népben azonnal megindult a regenerációs folyamat. Az organikus élet természetes törvényei szerint az elbukott polgárság helyébe megindult az új polgárság kifejlődése. Az államfordúlat utáni 4—5 év még a bomlás, a romlás jegyében állott. A polgárságban a bomlási folyamatok ez alatt az idő alatt lezajlottak. A magyarság, amit lehetett, már elvesztett, s a rohamos züllés megállt. A kisebbségi élet is kezdett önálló medret fölvenni s a köztudatba lassan átment a kisebbségi sors tartósságának a tudata s ezen tudatváltozásnak megjelentek az első eredményei. Az 1923—24-es évfordulót jelölném meg azon időpontnak, amikor a kisebbségi magyarság reálisan tudomásul merte venni helyzetét és eszerint kezdett cselekedni. A lelki anarchia és tétlenség helyét az öntudatos cselekvés egyelőre még bizonytalan első mozdulatai váltják föl. Az állam belső kohéziója, konszolidálódó életüteme is segíti a kisebbségi jjépdarab életének átváltását. A régi gócoktól s a