Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Palotai Boris: Uj csillag nyomában…

PALOTAI BORIS:

UJ CSILLAG NYOMÁBAN ...

Sűrű füstpárna ülte meg a diákszobát, olcsó cigaretták csípős, szemhunyorító füstije. Éva az ablaknál állt, kinézett a prágai éjszakába, melynek sötétjét reklámifények szúrtak át, millió modern csillag, vibráló új égitest olyan ragyogással, amilyet csak emberi elme konstruálhat... — Tegnap kerestem egy vizsgáravaiót, — nevetett Éva. — Egy csemegeüzletnek írtam reklámverset és két konkurrens cipőgyárnak. Persze egyik nem tud a másikról.

— Csehül írsz verseket?

Éva hirtelen hátrafordult. — Tárisiam van hozzá ... illetve ... én csak olyan csendes munkatárs vagyok. Milos kapja a rendeléseket. Ismeritek Milost? Nahát, én szállítom az ötleteket, ő meg rímbe szedi. Miközben Baudelaire szatanizmusáról írok értekezést, a sevrócipő előnyeit igyekszem tömören megfogalmazni'.

— örülj neki, —bólogatott Nagy Feri és maga mellé húzta Évát. — Az még' istenes dolog, ha fel tud csipegetni az ember valami munkát. Nékem is van egy tökfilkó tanítványom s ha még kettőt tudnék szerezni, nem kéne beleolvasnom máisiok újságjába. Lapot járathatnék, kávéházira is telne. De okosodmak a diákok, ördög vigye el! — Cigarettát sodor, élvezettel szippantja a komisz, facsarós füstöt. — Szerencse, hogy egész menzám van, megi otthonról néha túrósbéles... meg ez a lány itt mi... — Félkezével megpaskolja Éva vállát, esetlen gyöngédséggel csúszik a hatalmas férfi tenyér a lány keskeny hátára.

— Isztok teát? —kérdi egy magas szőke lány és vizet tesz fel egy kis lábasba.

— Én nem ... háromszor voltam teakostolón, s mindhárom szór azzal mentem el, hogy beküldőm a feleségemet ... Tegnap meg valami sütőport próbáltam ki egy füszerüzl etben .. . Az összes puddingokat végig1- kóstoltam. Milyen reszketős, émelygős egy ilyen pudding. Igazán csak a nyomor visz rá, hogy ilyen finom holmit egyek.

Újra nevettek, tömött, jóízű nevetéssel. Feri most a szőke lányihoz fordult: veled mi van Marika? Leteszed a vizsgát?

— Én .. . hazamegyek. — Nagyot sóhajtott, gallérja szinte meg! ebben! a nyakában.

— Haza? — Három hang csap a lány felé csodálkozó, elképedt, méltatlankodó hangok.

Marika szeme kipiroslik, orraihegye megremeg, érezni, hogy könynyelk fészkelődnek benne. — Igen, haza, — mondja most már nemibánom daccal. —Apának a nyugdija nekik sem elég. Két kisöcsém tanul még otthon. S a rokonaim, akik nagy keservesen vállalták, hogy minden hónapban küldenek párszáz koronát, most építkeznek. Kell a pénz tetőterraszra, gardrobszobára. — Most már versenyt isziszegett a fövő teavizzel, válla tehetetlen haraggal meg-megrándult.

A mellette ülő fiú felpattant. — De én nem engedlek haza!