Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Illuzió
PALOTAI BORIS: ILLÚZIÓ i. Az albérleti szoba ablakai tárva-nyitva voltak, s özvegy Bereczné a légihuzatban állt bekötött fejjel, cérnakesztyűben. — Jaj, mikor leszünk készen?! — sóhajtotta s aggod almasan nézett körül. — Mindent kiraktál a szekrényből, Irmusika? Irma, hiervadtszöke csontos lány, a fiókokban motoz... — Mi maradt volna itten? — dünnyögii. — A fiókokat ki kell súrolni, de alaposan! S hol a cédula? Egy különbejáratu elegáns udvari szoba... Az anya félénken közbevág: — A bankban nem lenne valaki? Talán ha szólnál... Irma sértődötten ránéz. — Muszáj a bankban tudni, hogy szobát adunk ki? — Igaz, — mondja az öregasszony kevés meggyőződéssel. — Mégis jó lenne egy férfi ide. — Férfi, férfi! A férfi lármát csinál, nőket cipel a lakásba. — A nők meg a szobában mossák a kombinéjüket, főznek maguknak, fogyasztják a drága áramot, s ráadásul még barátkozni is akarnak. Láthattad: ez a kfs Húszamé nem ment le a nyekamról. — Mama szoktatta be. — Akkor még nem tudtam miféle! — Hisz én mondtam, hogy elvált asszony. — De azt nem tudtam, hogy bárzongorista volt a férje. És azt se tudtam, hogy nős ember udvarol neki. — Suttogóra fogta a hangját. — Kétszáz pengőt kapott tőle havonta . . . A léghuzat becsapta az ablakot, az üvegtábla megcsörrent. Irma idegesen összerándult. — Mit bánom én Huszárné erkölcseit! Engem inkább az az örökös danázás bolondított meg. Meg az a csapkodás, ugra-lbugrálás. Hiszen már nem fért a bőrébe! Inkább olcsóbban adjuk ki a szobát, de nyugalmat akarok. Kétszáz pengő, gondolta rossz szájízzel. Nekem egy hónapig kell dolgoznom reggeltől-estig, tűrni a felektől, Műnk úrtól, Kató kisaszszonytól 110 pengőért... És még ebből is levonnak. Mit lehet ebből a nyomorult összegből venni?... Itt kell megsavainyodni mama nyakán, soha egy finom kabát, egy jókézből kikerült ruha, egy színház ... — Na, — mondta érdes hangon — kimutattam magam ma cél tán! így néz ki az én szabad napom! Lármásan kirántja a trürnó fiókját, amin a virágos porcellán lavór áll a kancsóval —Hát ez meg micsoda? A fiók mélyéről egy üveg kerül elő, tele fényesfehér szemcsékkel, olyanok mint a nagyon apró rizskásaszemek ... Megzörgeti a csiszolt üveget, ai világosság felé tartja, s összehúzott szemmel olvassa a címkét: S e I de B a i n. — Hajítsd ki, — mondja Bereczné, — csak azé a jómadáré lehetett.
