Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-04-01 / 4. szám - Palotai Boris: Első szerelem
PALOTAI BORIS: ELSŐ SZERELEM i. Sóik min den t kell megélni és még többet elfelejteni ahhoz, hogy a gyermekkori élmények kusza ösisze-visszas ágából kibogozzuk azt, melynek zsinórja még most is magával ránt valami halk szóimorúságiba, mely az idők folyamián leülepedett, megkristályosodott mint a cukorban eltett gyümölcs ... De jó ezt így kikanalazni, elmúlt izéket keresni benne, s a végén szódabicarbonával rendbéhoznli a túléld es zamatok garázdáikodásá t. Az én első bánatom, szerelmem, örömöm — mert e három érzés összefonódik, mint a monogramm szálra — Bazsó bácsi volt. Kertészkedni járt hozzánk, a virágok csak úgy híztak, pirosodtak a keze alatt, de úgy is bánt velük, mint a gyerekeivel. — Na, te kis buksi, — mondta a törpefenyőnek, — van már ú j ágiad? — És gyöngéden megvakarta a törzsét, megcsiklandozta, mint anya a gyermekét. A friss ágacskáknak nevet is adott. — Az a kis félénk, reszkető, a Giziké, — magyarázta. — Mégi behúzza magát, mintha félne ia szél nyakleveseitől... A másik oldalon, látod ott egészen fent, az a Laci. Ha nem született volna fenyőágnak, huszár llenne belőle. Olyan strammul áll, szinte haiptálkba vágja a tőleveleit. Aniniuslka' még mindig álmos. Ni, hogy kókad lefelé. Ügy látszik sokat cicáziik a madraikkal. Nem megmondtam? ... Most is ott ,ri,szálja magát egy veréb. No persze, nem bolondság ilyen süldő ágira repkedni, én is megtenném, ha madár volnék! — Huncutul csippentett a szemével és már ment is a nagy kerti ollóvá'! a rózsiatövekhez, egyre duruzsolva, fontoskodó, kedves szóval. A pelargóniák, szalviák hajbókolva köszöntötték, a teljes szekfűk puklkedlit vágtak s Bazsó bácsi leguggolt hozzájuk, mintha szívverésüket lesné. De nemcsak a virágok nyelvén értett ő. A játékok birodalmában is otthonosan mozgott, volt benne valami az örök gyermekből s a nagy Alkotóiból, aki a saját Iképére gyúr mindent, ami körülötte él, lelket önt beléjük, átformálja őket s olyan meglepő sajátságokat fedez fel bennük, amin sírni, nevetni kell. Ha belépett a gyerekszobáiba, a játékpólc szinte nyüzsögni kezdett s ő menten hozzálátott a megrokkant babáik reparálásához... Óvatosan kezelte őket, mintha attól félne, hogy fájdalmat okozhat s közben beszélt az ő tarka mesenyelvén, melyben láthatatlan pillangók repkedtek ... — Érdekes ember ez a kertész, — mondta tűnődve anyám s a Fräu lein összevont szemmel bólogatott a stoppolófai felett. — Fuzsitos ember, — fitymált a szakácsnő és rózsákat nyomott smirgli-ipa pírból a rézedények aljába, hogy lássuk, ő is érti a maga dolgát. — Olyan fantáziája van, hogy sok író megirigyelhetné, — fűzte anyáim tovább s a Fräulein szaporábban öltögetett a lyukas harisnyán. Bazsó bácsi jött-iment a kertünkben, parolázott a nagyszemű virágokkal', ősszel meg betakargatta őket falevél-pólyába.
