Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Kritika - Narancsik Imre: A hamis humanizmus regénye (Stefan Zweig: Harc egy gondolat körül)
az evangélium és a reformáció igazi elvei szerint való lelkiismeret-szabadsághoz, — emelték ezt az engesztelő emléket 1903. október 27. Servet Mihály meghalt a máglyán 1553. október 27." A századfordulói francia-svájci szabadelvű kálvinizmus túlbuzgalma a szabadgondolkodás hívei felé felesleges és káros tett. Felesleges és káros tett, mert Kálvinnak tulajdonítja azt a kivégzést, amelyben ugyan szerepelt a reformátor, de nem egyedül, sőt nem is főképpen ő eszközölte. Sorban, a következők szerint kell felelnem a Servetmáglya vádjaira: a) Genf városállam törvényeiben a Trinitas-dogma kötelező elfogadáa megvolt. Aki tehát Genfhez tartozott és Genfben tartózkodott, köteles volt tiszteletben tartani a Háromság-hittételt. Servet ellenkezően cselekedett. Előzőén már támadta és esztelenségnek nevezte a Trinitast, tehát nemcsak a keresztyén egyház, hanem a genfi városállam alapvető törvénye ellen támadott. Az már csak másodlagos esemény, hogy éppen egyházi színezetet adnak ennek a pernek és kivégzésnek, amely lényege szerint a serveti anarchia ellen irányult és elfojtását célozta. b) Nem Kálvin Ítéltette halálra Servetet. Kétségtelen, hogy ott volt a tárgyalásoknál, az ítélet meghozatalánál, de a pert a bűnügyi polgári bíróság folytatta le. Ez a bíróság annyira független volt Kálvintól, sőt vele szemben álló, hogy nincs tekintettel Kálvin kérelmére, amikor ő a megbélyegző és embertelen máglyahalál helyett a pallóssal való kivégzést kérte. c) A főpont azonban, amit a Servetesettel kapcsolatban kellő módon még mindég nem tisztáztak, az, hogy Servet nem eretnek tanai miatt került máglyára, hanem politikai vétsége miatt. Servet egy hónapig tartózkodott Genfben, élénk összeköttetést tartott fenn a szélsőséges, Kálvinellenes libertinizmussal. Annyira bízott genfi barátaiban, akik a polgári bíróság nagy részét alkották, hoqy a bíróság előtt csalónak, hazugnál?, szemtelennek, gyilkosnak, démonnak nevezi Kálvint, sőt később a szabadelvű párt bíztatására eretnekként tünteti fel Kálvint és halálát kívánja a kétszázak tanácsától. Gondoljuk meg, hogy ez a XVI. század közepén játszódik le. S ma miképpen jár az az ember, aki az állam törvényét, rendjét, vezetőjét, államfőjét támadja vagy csak bírálja? És mégis akadnak emberek, akik mentik a mai gyakorlatot és elítélik Kálvin tettét. Hol van itt a kérhető s várható emberi tárgyilagosság? A humanizmus igazságszeretete? Mert részemről ugyan nem védem a máglyabüntetést, viszont keresem a mögötte levő tényleges történeti okot. Igen, a tényleges ok. Ezt sem hallgatom el. Ez az, ami fényt vet Kálvin személyére és Servet-máglyáját megérteti velünk. A szabadgondolkozó Michelet a múlt század közepén megállapította „La Ligue et Henri IV." c. művében, vallomásszerűen a következőket, amelyeket Doumergue, valamint Stickelberger idéz: „Elmentem Genfbe, hogy kialakítsam magamnak sajátmagam véleményét. Mint a gondolatszabadság híve, Servethez és barátaihoz a libertinusokhoz haj’ofiam. A genfi levéltár tanulmányozása azonban más világításban mutatja meg az egész ügyet, mint ahogy a történelmi munkák olvasása alapján elképzeltem. A tanács jegyzőkönyveiből arról győződtem meg, hogy a libertínusok a várost Franciaország kezére játszották volna. Micsoda mérhetetlen hatású szerencsétlenség lett volna ez Európára nézve. Servet a libertínusok győzelmére számított, azért jött Genfbe, később ez lett a végzete. Kálvin kétségtelenül tisztában volt azzal, hogy a hitet, a hazát, a reformációt kell megmentenie." — így hát, ez volt az ok, amiért a genfi független polgári bíróság halálra ítélte Servetet. A genfi állam szabadságát veszélyeztette s ezért kellett bűnhődnie; hogy összeesküvését vallási elvei s munkája támogatták, már más kérdés. Michelet a francia szabadelvű történetíró tehát már száz évvel ezelőtt felfedezte s közölte Servet kivégzésének igazi okát. A komoly, számbavehető történetírás előtt ugyanis fontosabb a történelmi igazság, mint a meglevő történelmi tévhit. De Zweig humanizmusa más. Nincsen tekintettel a tényekre, csak egyedüli személyes szenvedélyére s Kálvin emlékéhez így írt méltatlan és bántó könyvet. Az európai, becsületes humanizmus részére más tennivaló nincsen, mint a hamis humanizmus irodalmi eltévelyedését jelző művet elvetni.
