Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Kritika - Narancsik Imre: A hamis humanizmus regénye (Stefan Zweig: Harc egy gondolat körül)
vében, csak azért, hogy Kálvint minél előnytelenebb színben tüntethesse fel. Külön-külön kell írnom a történelmi igazság miatt Castellióról és a Servetügyről. 3. Előbb Castellióról. Egyáltalán nem az az emberies eszmény, akiről lehet vagy szabad Zweig módjára írni. Hálátlan jóltevőjével szemben, mert hiszen Kálvin adott neki lakást és ellátást diákkorában. Anyagias, feljegyzik róla, hogy felesége hozományát perrel szerezte meg. Bölcsessége inkább merész újításvágyban nyilvánult meg, amely sem tanító társainak, sem Kálvinnak magának nem tetszett, összeférhetetlen: iskolájában társaival sem tud békében élni, sőt féktelen szenvedélyében annyira jut, hogy 1544-ben, tavasszal Kálvint hallgatói előtt, nyilvánosan, lelkipásztor társaival együtt kártyásoknak, részegeseknek, kicsapongóknak nevezi. Ugye mennyire békességes és mennyire bölcs ez a „miagános ideálista?" Még csak egyet jegyzek ide Castellio személyéhez. Zweig úgy ábrázolja őt, mint aki hevesen Ítéli el Servet kivégzését, amelyről a következő pontban írok. Igaz, hogy elítéli Kálvint, de a castellió-szerű elítélés nem következetes. Hasonlóképpen Zweig sem idézi azt a kijelentést Castelliótól, amelyben helybenhagyja az eretnekek kivégzését. Castellio a vallásszabadság előharcosa semmiképpen sem volt felvilágosultabb, mint Kálvin. Idézem tőle a Doumergue és Stickelberger által említett részt,3 ) ahol következőképpen nyilatkozik meg az eretnekek kivégzéséről: „Kálvin azokat mondja tévtanítóknak De hereticis című munkájában, akik arra törekszenek, hogy az egyedül igaz Istent elhagyják. Távol legyen tőlem, hogy az ilyen borzalmas tant védelmezzek. Magam is elismerem, hogy az ilyeneket halálra kell adni. Csak azt nem hiszem, hogy akiket Kálvin tévtanítóknak tart, valóban azok volnának." íme: a szabadság, lelkiismeret és türelem férfia így nyilatkozik. Ismételjük csak: „Magam is elismerem, hogy az ilyeneket halálra kell adni." De lapozzuk csak végig Zweig könyvét ezért az idézetért, mert ezt 3) L.: Em. Stickelberger: Kálvin. Ford.: Péter János, Budapest, 1937. 101. és 170 old. számításból hagyta ki, mint Kálvin vádlója és Castellio védője. Becsületes dolog ez? Hát lehetséges így képviselni s védeni a humanizmust, ha egyszer csakugyan veszélyben van? Hát lehetséges ma, hogy az euróoai fiatalság elé mintául Castelliöt állítsuk, ezt az anyagias, összeférhetetlen, szenvedélyes, tudóskodó embert? Az viszont tény, hogy Zweig nem elnézésből hagyta ki a sok Castellio-idézetből ezt az idézetet, amely éppen sarkalatos állásfoglalás abban az ügyben, amelyről ebben a könyvben tárgyal. Az európai humanizmus és fiatalságunk érdekében megállapítjuk, nyugodtan, biztosan, hogy Castelliótól emberiességet nem tanulhat. S az a humanista, aki mégis mintának állítja ennek az embernek életét, gyarlóságait, a túrténelmi tényeket a tendencia alá rendelte, vagyis feláldozza az igazságot a célzat kedvéért. Szelíden, nagyon szelíden csak ezt tudom írni. 4. Dehát a könyvben van szó a Servetügyről is. Zweig ezzel igazolja, hogy a genfi reformátor lehetett nagy ember, de hibái s tévedései vannak. S ezek között egyik első ez a máglya. Sajnos, a szabadelvű kalvinizmus készítette ehhez az elítélő és állandóan hánytorgatott reformátori középkori büntetéshez és történeti tévhitéhez a talajt. A szabadelvű kálvinizmus ugyanis, messze a történelmi ténytől, Servet' máglyájának értésétől keresett módot, hogy kiengesztelje a humanizmust. A francia kálvinizmus a svájcival együtt és a magyar kálvinizmus akkori képviselőinek helyeslése mellett, jóllehet angol és német részről többen tiltakoztak ez ellen, 1903 november 1-én a genfi Champel-téren felavatták Servet halálának 350. évfordulójára a kiengesztelő emlékoszlopot. Az emlékoszlopon levő felírás szövegezését a genfi múzeum, a genfi lelkészek és a francia reformátusok megbízása alapján E. Doumergue végezték. A „kiengesztelő szöveg", amely semmit sem tisztázott Kálvin személyével kapcsolatban, ellenben még inkább kegyetlenség, erőszakosság vádja alá helyezi a reformátort ez: „Nagy reformátorunknak, Kálvinnak hálás és tisztelő fiai, akik azonban elitélik azt a tévedést, amely századáé volt s egyszersmind szigorúan ragaszkodnak
