Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Mezei Gábor: Egy kisebbségi költő
Acélba, betonba szorított partok között Terjed hamuszínű ég alatt életem medre. Nem áradhatok, nem szökelhettek és már Reggel tudom, hová érkezem este. A kisebbségi sors sivár hétköznapjai alkotják azt az élményanyagot, amelyben Tamás művészete gyökerezik. A művészet, — egy ismert mondás szerint, — a valóság, a temperamentum szemén keresztül látva. Nos, Tamásnál ez a temperamentum a pár excellence kispolgári vérmérséklet, vagy amint a „Csorbát ütöttek homlokomon" című versében írja, a „Sok töprengés és méla gond" lelkiállapota, a mindennemű ■feltűnéstől való irtózás, az egyszerűségbe való menekülésnek kényszerképzete: Az egyszerűség takarója Alatt zakatol vad szívem, Tán nem is tudják s aki tudná, (Legyint csak egyet: nem hiszem. Az egyszerűség takarója így fojtja lassan meg szívem. Ehhez járul még annak a tudata, hogy a kispolgár szemszögéből a költészet végeredményben irreális dolog, kézzel nem fogható, csaknem fölöslegesnek tűnő időpazarlás és jellemző, hogy Tamás Lajos válogatott költeményeinek élére éppen azt a versét teszi, amely ebbeli vallomását tartalmazza utolsó soraiban: Tél van, künn hó esik, egy ember zsákot cipel az uccán, 'Nehéz a zsák, az ujja kékké dermedt S az én kezemi fehér, valahogy szégyenlem kezem, Mert verset ír s a versnél Mennyivel, jaj mennyivel több az élet. (Több az élet.) Meg kell mondanunk, hogy az őszinteségnek ekkora foka már vakmerőségnek számít, hiszen itt nem történik más, mint hogy a költő saját maga alól húzza' el a talajt és mintegy légüres térbe kerülve, ijedt csöndben figyeli negációjának következményeit. Védelmének fegyverei föltételnélküli szelídsége és valami nagy, elvont csönd, amely burokként veszi körül lényét. Mint a csiga a házába, úgy vonul vissza Tamás, adandó alkalommal a világ legkisebb érintésére is a miaga alkotta csöndburába, hogy jósága temetkezve, némi panaszkodó duzzogással keressen elégtételt. Jósága azonban paszszivítás és könnyebb passzívan jónak lenni, mint az aktivitásban, ahol a tettek sorozatában egyhamar tévedhet bárki. Ez az oka annak is, hogy Ta'más költői jósága nem hat elemien, hanem inkább kényszeredetten, mint az olyan ember szelídsége, aki más megoldást úgy sem tud. Jellemző Tamás Lajosnak viszonya a természetihez is. Sejt valamit a végtelen kozmosz mozgató erőiből, de ösztönös kapcsolatát a természet földi és földöntúli jelenségeihez már elvesztette, vagy talán sohasem birtokolta. Néha fölenged szorongása, amely tulajdonképpen
