Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Környei Elek: "Véres harcok verték fel hirét, de csak a béke katonája volt" (emlékezés Gyóni Gézára halálának húsz éves távlatában)

ant írnod érnék ellen, hanem az ellenség ellen fogtam fegyvert és amit írtam, nem irodalmi irányok kortescéljaira, hanem katonáknak írtam. Itt lefegyvereztek s ha az irodalomban hasonlót akarnak velem, az igazán csak melléktragédiája az én magyar poéta Ságomnak." A szenvedélyek már elültek, most már elmondhatjuk, hogy nem' volt igaza Rákosi Jenőnek akkor, amikor Adyt destruktívnak akarta megbélyegezni és nem volt igaza Adynak akkor, amikor a megtámiadött ember indulatában lekicsinylőén nyilatkozott Gyóniról. Az igazság ebiben a vitában valahogy úgy alakult ki, hogy a világháborúban a magyar lélek szintézisét Ady és Gyóni költészetének kölcsönös megismeréséiből és megértése útján kaphatjuk, éppen úgy, mint a világháború magyar tragédiáját tulajdonképpen — mint Szekfű Gyula mutatta ki a „Három nemzedék" című könyvében közölt remek tanulmányában — Ady és Tisza ellentéte jelenti. Gyóniiban nem volt meg (mint a „Ferenc Ferdinándi jár a hadak élén" című versére hivatkozva, is kimutattam) a reális történetszeimüélet iránti érzék és ennek hiányát nagyon sok háborús versében érezzük, de nem volt meg Ady próféciái© ereje sem, amely miatt azután Ady kezdettől fogva kifejezést adott annak, hogy a háború ránk nézve, magyarokra nézve, akár megnyerjük, akár elveszítjük, csak tragikusan végződhetik. „Farkas esz meg, medve esz meg, de megesznek bennünket!" — ez volt Ady sötéten látó jövőbe tekintése, pedig alapjában véve sokkal féltőbben szerette fajtáját, semhogy ő is ne szeretett voUna olyan nagyon hinni tudni; hiszen 1915-ben írta még ezeket a sorokat:

„Csak egy kicsit több bizodalomimal

Volnék és két kezemmel Emelném fel a krisztusi keresztet! De lelkem bús és veszteg.

Mint ragyogna az én jó magyarságom!

S tagadván minden átkom, Minden csúnya Jövő-gondot kivetnék, Csak egy kicsit hihetnék!"

Ugyanakkor, amikor otthoni berkekben írók Ady és Gyóni egyénisége és világnézete körül vitatkoztak, a rab költő ezernyi megi ezernyi fogolytársával közös és új félelmektől terhes sorsát sírja verseiben s azokat ajánlja:

„Miasszonyunknak, magyar Máriáknak, Akiknek szíve el nem fáradott A reménységben és az imádságban, S akikre szállnak fehér hóhiullásiban Szibériából áldó sóhajok!"

Minél több ezer kilométerrel kerülnek meszebb a rongyos ruhájú fogoly katonák otthoni asszonyaiktól, egyre csak messzebbre, egyre mélyebben Szibéria jeges szívébe: a testi fájdalmak, fáradtságok, bajok után új nyavalya birkózik velük, a rémlátás réme fogja el a lelkeket. így születnek meg a rabságban Gyóni Géza költészetének lég-