Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Egri Viktor: Költő az akasztófa alatt

botoztatás után Gu illőmé de Villon, a SaintíBenoit-templom káplánja szinte holtan felszedi az uccán és örökbe fogadja. Egyszer később a költő „plus que pére"-nek, több mint apának mondja első oktatóját, akinek nevét is átvette. Különös, megbélyegző név ez, szinte szimbólummá válik: Villon ófrancia nyelven gazembert jelent.

Mikor Villon beiratkozik a Sorbonnera, Párisiben tizennyolcezer diák tanul és ez a diáktárs a dal om professzoraival és oktatóival valóságos állam az államban. Villon keveset törődik az iskola korlátáival, vagaibundus életet él, duhaj és kicsapongó, árusok és kalmárok cégtábláit lopkadja, kocsmázik és prostituáltaikkal tölti éjszakáit. Van valami* vad, korai* renaissance-vonás ebiben fékezhetetlen és habzsoló ifjúságban, mely nem ismer szentet és eszményt.

„Bár tanultam volna tékozló ifjúságámban", — mondja magáról, ■de tudjuk, — és ez is korszerű, mint minden tette, élete és egész költészete — hogy 19 éves korában bakkaiaureátus, betéve tudja a Bibliát, Vergiliust és a klaszikusokat. Francia nyelven ő említi először a hellén és* latin történelem nagyjait. Tudjuk, hogy értett az orvostanihoz, a teológiához, a művészethez és az asztrológiához. Huszonnégyéves sincs, amikor 1455-ben elnyeri a doktorsüveget és megőszülhetne a Sorbonne tisztes tanáraként, de a sors nem erre teremtette. Szere'lemiféitésből, vagy talán csak puszta virtusból, leszúrja a klerikus Philippe Charmoiset és ezzel örökre vége a tudósi karriernek. Vége a doktorkalapos kimért polgári életnek, a hízott jólétnek és Villon már csak börtön, kocsmák és bordélyok közt hányódik, akasztóifák árnyékában. Egy évig tart a züllött faluzó élet, 1456-ben kegyelmet kap, visszamegy Párisba, de nem azért, hogy a Sorbonnet látogassa, hanem hogy egy zsivány bánd álba lépjen és zabolátlan szenvedélyei a fertő mélyére ragadják. Néhány hét telik csak el és egy nagy rablás után elfogják cimboráit, olajba főzik és felakasztják őket, csak neki ■sikerül kereket oldania..

Néhány legendás életrajzi adatunk van már csak ezután erről1 a jellegzetesen és korhűen középkori csavargó életről. Műkedvelő hercegi udvarok vendége, főbenjáró bűnt követ el, megéli saját testén a kínvallatás szörnyűségeit, újra a bitó árnyékában áll, merész és hetyke versben a parlamenthez fordul kegyelemért és újra elkerüli a kötelet. Verskedvelő főiurak, akik szemernyivei sem jobbak nála, mentik ezt a pimaszságban is hatalmas, gazságaiban félelmes, de költészetben lenyűgözően emberi és mély zsiványt. Villont száműzik rajongott Párisáiból és amennyire hitelt adhatunk fenségesen szép vallomásának, a Nagytestamentumbeli életrajzi adatainak, Európa országiútjait járja, csavarog és kallódik a világban.

Nem tudjuk ezt sem, mennyi az igazság abban, amit Rabelais írt róla, hogy Villon mester öreg napjaira visszahúzódott a Poictou tartománybeli Saint-íMaixent-ba, ahol pap lett. Vagyonos ember volt ekkor és időtöltésből passiójátékokat játszatott parasztjaival és betűvetésre tanította őket. Az akasztóifát megéneklő, kalózokkal és zsebmetszőkkel cimboráié csavargó, a késelő zsivány emberséges útra tér. Legendának tűnik ez a vég, de lehet benne szemernyi igazság, ha a „Nagy végrendeletre", a világridoalomnak erre a remekére gondolunk, amelyet már harmincadik évében megírt és amelynek eszményien