Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Egri Viktor: Költő az akasztófa alatt

finom és átszellemült strófái a bűnbánó és alázatoshangú, tökéletes megtért költőt mutatják.

öt évszázad távlatából nézünk erre a zsivány életre, melynek költői hagyatéka hallhatatlan. Néhány vers csupán, néhány ballada és köztük a Nagytestamentum, az őszinte vallomástételnek ez az ágosto»ni erejű rajíza. Vad és véres szerelmek, banditák és késelő cimborák duhaj világa tárul fel gyilokkal és bitókkal, döglhalállal és éhséggel végigvonul a sötét és tudatlan középkor, a kezdeti renaissace e balladák során; iszonyú világ ez, meiy félelmetkeltőeni csak elrettentene, ha nem éreznők mindig a zsivánnyá, utonállóvá és gyilkossá züllött poétában a tisztaságért és jóságért epedő embert, öt évszázaddal ezelőtt emberi jogot, több szabadságot áhított a csavargó, amikor balladájában megsíratja Loviset a szegény ember lányát és a bosszúálló Mennyről, a kalózok szeretőjéről énekel. A cinikus Villon valójában reszket az emberért, lázad és kiált, ha igazságtalanságot lát. Nem könyörög, de gőggel és pimaszi hetykeséggel vádol. Három évszázad kell még, hogy kibontakozzék és erőre kapjon a Bastillet leromboló ^szellem, de az ő hangja már forradalmi, első vihar jelzése a késői viharnak. És ez a vér és bűnbilincsben élő ember szinte babonás áhítattal tud eltelni és Isten felé fordulni. A vad szenvedélyektől korbácsolt ■lélek, mintha égi ihlettel telne el és a kincs- és asszonyéhes testben égni kezd a szánalom lángja.

S ezért most, vénen, még két térdre esve köszönöm Néked, Uram, a nyomort, hogy nem lettem ficsúr, aki délben-este mindenre pökve, szürcsölj a> bort, hogy mámoraim keserűek és búsak voltak s utam az éj aljába vitt, hol a sötétben megláttam a dúsak hatalmát s a szegények titkait...

Köszönöm Néked, hogy szememnek tárva nyílt meg az Ember, e szörnyű bozót, mert így nem lettem az urak szolgája, sem népkertekben rizsporos bohóc; köszönöm, hogy az ember szenvedését mind a fülembe súgtad egy napon, mert így tör^tént, hogy minden versem mélyén azóta egy húr szól: a szánalom.

így énekelt ez a francia zsivány zeni. Szánalom és korbács, jóság és bűn, szerelem és Isten békéjének áhítata egyaránt szólal meg csufondáros és áhítattól remegő ajkán. Költő, aki minden kornak dalolt és megtermékenyített százakat, újabb költőizseniket. Néhány vers, néhány ballada csupán, sovány kötetre való hagyaték, de halhatatlan!

Új költőink jónéhánya: József Atilla, Térey Sándor és Szabó Lőrinc próbálták visszaadni vad és véresen nyers, szilajon káromkodó és eszményien költői hangját, de köztük a pálmát az új próbálkozó, egy fiatal poéta, Faludy György viszi el. Az új magyar Villon-kötetnek minden verse valóságos műremek és nem a fordítót, hanem a zseniális át-