Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-10-01 / 8. szám - Egri Viktor: Költő az akasztófa alatt
A fiúktól a viszontlátás reményében búcsúztam el. De ki tudja ...? Páristól is el kellene búcsúznom, de hogyan? Gondolatban átrohanok még egyszer egész Párison és felteszem magamnak a kérdést, hogy voltaképen milyennek is láttam? Nemzetközi Bábelnek. Az európai fővárosok közül talán ez a leginkább nemzetközi jellegű és a mai politikai és kultúrális viszonyokat tekintve, Páris nemcsak Franciaország, hanem egész Európa fővárosának is joggal nevezhető. A Quartier Latin-ben megtalálhatja az ember minden faj és nemzet ifjúságának színe virágát békésen együttdolgozva, mert tudományos ambíciók hozták őket ide. Holnap reggel indul a vonatom. Meglepően ismerős hangok ütik meg a fülemet... Szomorú vasárnapot játszák. A fiúk említették, hogy most nagyon felkapott nóta lett a „Sombre Dimanche." A franciák azt hiszik, bécsi gyártmány, de tudjuk, magyar és nekem Párisban nagyon-nagyon magyar... A hangok varázsán a magyar falú, a magyar róna, a magyar lélek lopódzik ide a párisi éjszakába. Dühös vagyok magamra, hogy pont ezek az elnyűtt magyarjelleg mozivásznas kellékei jutottak eszembe. Megint a Gare de l'Esten. .. Nem tudok búcsúzni. Paristól nem lehet elbúcsúzni, Páris nem akar elengedni. Olyan, mint egy ideges, türelmetlen, téged egészen akaró asszonyszerető. Még öleled, még nála vagy, de már a következő találkozást kell megígérned. Au revoir!... Au revoir... A vonat már teljes iramban fut... Kívül visszafelé rohan a tájék, maradoznak a házak. Fogy Páris... Láttam Párisi, a Quartier Latint, a Louvret, a Sorbonne-t, a Bois de Boulognet, voltam az Eiffel-tornyon, a Boulevard de St. Michele-en a Sombre Dimanche-ot hallottam. Eszembe jut, mennyire idegenkedtem eleinte a párisi nőktől ... A már teljes irammal száguldó vonat zakatoló kerekei kinevetnek.... Láttam Párisi. Au revoir Paris, au revoir. EGRI VIKTOR: KÖLTŐ AZ AKASZTÓ FA ALATT*) Franciaország a százéves iháibofú pusztító észtedéit éli, Jeanne ď Arcnak, az orleansi szűznek máglyája ég Rouen várának sárga piacán és alig szállt szét a pernye, 1431 karácsonyán világra jő Francois Montcorbier, nem tudni pontosan ihol, talán a középkor pestises, félig lakatlan és a gyom sarc olt Parisában. Úgy tudjuk, hogy a francia irodalomnak ez a vezériírikusa korán elveszette apját és Francois nyolc esztendős volt, amikor egy szörnyű =:-) Francois Villon balladái Faludy György átköltésében, Officina kiadás, Budapest, 1937.
