Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-10-01 / 8. szám - Farkas István: Martin Rázus, az apostol
és a lélek magasabb szféráiba, vagy pedig idegen környezetbe (Dóm v stráni) menekülnek. Hviezdoslav elég ikusan énekel a1 Tátra népéről, talán csak Vaijamský dörgi tovább is szózatát az elfajzott szlovák nemességhez, középosztályhoz, de szinte elefántcsonttoronyszerű elzárkózottságiuk értékében hasonlít Herczeg, Ferenc egyidejű szórakoztató irodalmához. A szlovák politika legsúlyosabb létharcát vívja, a szellem óriásai az orosz hatalomban látják a szláv álmok kiteljesülését, a szlovákság pillanatnyilag belefáradt a magyarosítással vívott küzdelembe, legjobbjai már-már lemondanak a> jövő lehetőségeiről', Štefánik idegenben keres érvényesülési lehetőséget, s itthon csak világszerte híres választások árnya kísért a hivatalos hatalommal és a csendőrszuronyokkal vívott meddő küzdelemben. A iszlovák nép azonban évszázados életét éli, reánézve a magyarosítás alig jár megrázkódtatással. A múlt század költői, népnevelői, különösen tanítói és papjai olyan rendületlen nemzeti érzést hagytak számára örökségül, amelyből a sokszor kapkodó vagy nembánom magyar politika nem tudta őket kilendíteni. iRázus új íehetődégeket lát és harcos protestáns széliemét egyszerre viszi a legélesebb irodalmi és politikai küzdelembe. A világháború idején érik költővé, snépének soha inkább nem volt szüksége ihletett prófétára. Költészetét a Petőfiére emlékeztető szabadságért vívott harca jellemzi,költészete a szabadságért ésiaz igazságért küzd, nemzetének felszabadulásáért, igazibb, emberibb jövőért, s ebben a küzdelemben találja őt a már fáradt, de még mindígi életes Ady Endre barátsága. A magyar jakobinus összetalálkozott a szlovák jakobinussal, s forradalm'iságuk csak lendítő erő a nemzeti akarat és nemzeti öncélúsági kiteljesedéséhez. A liberális Magyarország megbukott (Rázus később pompás regényben érzékeleti a háború előtti hanyatló kort), a szlovákság ünneplő gyermek módján ujjong a kivívott szabadságnak, de a hirtelen megváltozott Világban majdnem elveszti lába alól a talajt saját ott-, honában, mert a század elején az önkéntes magyarosodás (lásd Ur ban cikkét, Magyar írás, májusi szám!) olyan rohamosan halad, hogy a forradalom csak fáradt népet talál vezetők nélkül. Kis nemzetnek soha inkább nem volt szüksége költőre, mint a szlovákoknak a kiforrott, képességeinek teljében élő Rázusra. A Hoj zem drahá c. Ciklusban izzó fajszeretetet hirdet, a kivívott (vagy talán csak magától elért?) szabadságot dicsőiti, s az újarcú élet első mámorában költészetével arat megérdemelt sikereket. Az élet azonban rohanva halad, s Rázósnak új területet kell szereznie, hogy a költészeten túl is megtarthassa előkelő helyét az irodalomban, s mivel a prózában több a mondanivaló lehetősége, nagyobb olvasóközönséget is hódít, mintegy átmenet nélkül tér át a regényírásra.. Az átmenet hiánya érezhető is élső igazi nagyszabású regényében, amelynek a Svety címet adja. Neve már olyan jócsengésű, hogy könyvét mindenki kritika nélkül fogadja, dé elgondolt célját ezzel a könyvvel, mely vegyüléke a költő hevülésének, a falusi pap környezetlátásának és a jövendő biztosabb témájú és tollú prózaíró elhivatottságának, nem érheti el. Mintegy benső sugallatra kezdi megírni regényes önéletrajzát. Az első kötetben (Maroško) a liptói falut és annak életét írja le, s ezt
