Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Kovács Endre: Hétköznapok

Oly hidegek ilyenkor az uccák.

A fény nem melegít s olyan kuszák a reggeli arcok,

mintha dúlt volna szörnyű háború s a szemekben e riadt vak ború tetézné a harcot.

Csak mégy a reggeli uccakón át s mígi váltogatva miutiatja arcát a halkszavu Pozsony, a régi kövek tűnt árnyékában, friss malter, omladék, rom nyomában tűnődsz a múltakon.

Pusztulsz városom, ám nemcsak magiad, egy szebb kor képével a hátán szalad! a folyó Iefelé

s kik új házaid közt ittmaradnak, összébb húzódva, félőn haliadnak a vak jövő felé.

Pár puszta fal idézi „a múltat, a régii képek itt elfakultak s ki nemrég gyermek volt és apró játékai közt önfeledten rohant, sírt, labdázott e tereken, ma úgy tekint e holt

faliak felé, mint szigorú férfi,

ki nagyobb játékok közt nem tér ki az emlék tavára,

keserű kenyérért öl, verekszik, évei fogynak s már nem törekszik csak a durva mára.

Te is város, oly máis vagy már nekem. Más ház volt az, melyben laktam egyszer, más vollt uocáhk, a park, tágas mezők és kéklő kődhegyek, fel cseng ő ka ca j, zord kísérteitek, a háború s a kard ...

...Megyék, szólít a reggeli zene. Köröttem zúgi a munka üteme s mint ifjú óriás

ki most ébred roppant hatalmára, úgy ásít reáim a város szája pénz, gond, ezernyi más.