Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Palotai Boris: Uj csillag nyomában…

dogan kínálja oda kenyerét, ágyát, ötletét, jókedvét. Az apáknak ez „lejtő" és „svindli" és „nem úri dologi..." Öik nem veszik észre, hogy mindennek az értéke, súlya megváltozott, s az új fogalmaikat új mértékegység szerint keilil lemérni, hogy át kell szerelni gondol kozá sím ódijuikat, új rugókat, elemeiket beszerezni, hogy futni tudjanak a felázott utakon... Lehetséges, hogy pár órával azelőtt mégi itt akarta hagyni azt a veszélyes ifjúságot, amellyel mindegyikük külön-külön hadakszik lázadozva és mégis boldogan? ..

Pista, mintha átvette vólna Marika gondolatait s most tovább rohanna vele, mint egy stafétabottal... — Ez egy más világ Dékáiny úr, hisz maga is érzi... Itt nem érvényesek a régi törvények... s az újakat a szükség teremti.

— Az enkiöcs mindenütt érvényes, — mondta szigorúan az apa és borotválatlan arcát a fiú’ felé fordította.

— De az erkölcs változik, — szólt közibe Éva, akii eddigi ideges lapu lássál hallgatott. — Az az erkölcsös, ami1 célhoz vezet.

Az apa megrázkodött. Szeretett volna valami keményet odavágni, de nem volt ereje hozzá.

— iNe félj apa... velünk nem történik semmi baj. Ne félts te miniket... Ha apa tudná, hogy az erkölcsös, pedáns Antal bácsiiékl hónapokig pénz nélkül hagyták s ő köbcentiméterként adta el a vérét kórházi célokra ... Hogy éjszaka telefonáltak érte, mert egy sokgyerékes családanyát kellett megmenteni az ő früsls vérével s neki pénzt adtak ezért... Nem, nem volt „erkölcsös", hogy elfogadta, de a félmenzákat, büffévacsorákat megi kelllett keresni minden áron... Apának nem szabad megtudni azt sem, hogy Pista ölében bújt meg, mert borzonova vágyott valami jó melegre, amely visszaadja^ elhu Hajtott erejét.

Feri Dékánylhoz lépett, széles váiíával majdnem elfedte az összecsüklott emberkét. — Mindén inog, körülöttünk... Minden visszájára fordult... Azelőtt tudás kelllett ahhoz, hogy valaki áldást kapjon. Ma pártigazolvány kell, vagy két jó láb, amely biztosan lövi a gólokat... Mit kezdjünk a maga törvényeivel, az apák törvénye ivei?

Kimondta... gondolta az apa, kimondta, aimi torlkotösszeszorító fájdalommal rév lett fel benne.

— Látja, összeszaladunk, összefutunk, mint megriadt nyáj a zivatar elől, hogy legalább a mi kis világunkat felépítsük .. Nem örömtanya az iDékány úr... Keserű teát iszunk és keserű sorsot. iEz a mi ifjúságunk.

— Karonfgova járnak, — dadogta csökönyösen az apa. —Az ágyon kuporognak szorosan egymás mellett.

— Szeretjük egymást, — mondta olyan egyszerűen Feri, hogy Dékán y úr gyanakodva viiZsgálgiatta, igazat beszé'-e... — Nem azzal a lihegő, harapós szerelemmel, amiről vidéki polgárok álmodnak,hanem egészséges, józan érzéssel. Szükségünk van egymásra. Testileg, lelkileg ...

Dékány úr lappadt arca a lányát kereste ... Ezek mind csak szavak voltak, érthetetlen, idegen szavak. A lényeg az, hogy ez a szőke kislány, ez a törékeny gyermek, akinek vonásai a Baráth-inagymama nemes vonásait őrzik, nem tiszta többé ...

— Szükségünk van egymásra, — ismételte Marika és nem vette észre apja fájdalmas rándulását. — Tanulni kell, óvni egymást... Mert