Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Palotai Boris: Uj csillag nyomában…
Egymás szavába vágva kiabáltak, nyüzsgött a szolba, mint egy hangyaboly, melyet kaipaiélilel széjjel túrnak. — Nem kérdeztem magúikat! — csuklóit fel az apa s oly komor kétségbeeséssel nézett a két fiúra, hogy azok magadban hátráltak... — Szóval nemcsak az igaz, amit beszélnek rólad, hanem még sokkal több. Amire gondolni sem mertem volna, az is igaz! — És ha barátom lenne? — kérdezte ágaskodó daccal Marika. — Ha szeretnék valakit? Felnőtt ember vagyok. Az életemmel én rendelkezem. — Amíg én élek, amíg annyi erő van bennem, hogy moccanni tudok, addigi én rendelkezem veled! Éis ezzel a két kezemmel fojtalak meg, ha ... A két lány egymáisra nézett: olyan volt ez, mintha a szemükkel kezet fogtak volna... Szánalom ült a homlokukon s a korai ráncocskák, melyek seprűalakban ültek a szemük sarkában, megrezzentek, mintha ■felelni akarnának. — Én etettelek, ruháztalak, nélkülem egy lépést sem tudnál tenni. Apád vagyok, akinek engedelmességgel tartozol. Akkor is ... ha nem tudlak eltartani. Ö maga is megijedt attól, amit mondott. .. Valóban nem tudja eltartani? Mióta? Hiszen ez az ő köteiieslségie, ez így volt, mióta világ a világ, hogy a gyereket az apja tartsa el... Zsibbadt rémület szorította össze a torkát s mindaz a gyanú, az a félelmetes, komisz gyanú, ami hónapok óta kisértette, a tudatába futott. .. Nem lehetett semmit ellene tenni, kimé let lenül a fejébe fúrta magát ,s elnyomott minden ellenkezést... Ez egy új világ itt, égsziaikadás, földindulás, melyben az apák nem tudják eltartani a gyereküket... Ez egy új világ, mely felmorzsolt, összetiport minden szent szokást, ősi törvényt — ahol csak a végién eszmélnek fel az apák, hogy hiszen... hiszen nem is én tartom el! — Egy Baráth-iunoka sosem feledkezhet meg magáról, — mondta összefüggéstelenül, de így próbálta helyrebillenteni az egyensúlyát... Tomboló vihara lassan önmagát fárasztotta ki, fonnyadt szavak hulltak ki a szájából, ő maga is érezte, hogy milyen hiábavalók, haszontalanok ... Milyen divatjamúlt fogalmak, gondolta Marika: ,,lejtőre kerültél..." „iBaráth-unoka ...", „én rendelkezem veled"... Mintha színpadon játszódna le az egész, valami öcska, vidéki színpadon ... Az apja végszóra várva hörgi el lázas tirádáit, ő pedig a szerepét nem tudó színész kapkodó izgalmává! próbál 'különböző hangokat megütni.. . S ha bellerúgna ezekbe a poros szavakba? Ha feldöntené a kulisszákat és megmutatná, hogy festett deszka, légihuzat, fősz ló papír van mögötte és ki kell menni az uccára, a gőzölgő, könyörtelen világba, miért az az igazi! Most nyillalott bele először, hogy rettenetesen messze került az apjától s hiába őrizte, óvta gyerekkori emlékeit, nincs visszatérés! Nem,az apák nem érthetik rnegi ezt a nehéz ifjúságot, a 20 éves vér lázas dobpergését, hónapos szobák fülledt izgalmában fogant harcokat, a hovatartozás égő kérdéseit, a kibeszélés sürgető szükégességét igenis fiukkal, igenis éjjel 12 órakor vagy hajnali 3-kor a fojtó ködben, bármikor, bárhol! Az apáik nem érthetik meg, a ravaz kis fogásokat, amellyel egy ráadás ebédet lelhet kicsavarni a követelőző ifjú gyomor számára, az apák nem értékelik a barátság adakozó nevét, mely bol
