Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Palotai Boris: Uj csillag nyomában…
mimittha a mozdulat felfejtette volna a zavar szoros kis szemeit, a szavak szaladni kezdtek, bomlottam futóittak lefelé. —i Anyával nincs semmi baj... de veled, veled! Odahaza mondták, hogy a diáklányok elzülleinek Prágáiban, hogy urilányt nem lehet elengedni ... ezért jöttem fel, hogy saját szememmel lássam, hogy az én lányom nem olyan ... Az én lányomat nem fertőzi meg a rossz társasági. .. az én lányom más nevelést kapott odahaza, amelyet nem lelhet egykönnyen kikezdeni... Az én gyerekemet az anyja nevelte, nem holmi fizetett személy. — Hangija elcsuklott s az egész kis ember összeikunkorodbtt, mint kártyapapír, amit meleg tenyérre tesznek. Próbálta kihúzni magát, de nem ment, most először érezte, hogy nemcsak a hangija fogyott el, de ő maga is elkopott, színét vesztette, mint egy kabát, melyről egész télen át azt hisszük, hogy fekete s az első napfénynél kiderül, hogy zöldre fakult... — Abarátailm,— hebegte Marika csítitóan, és bemutató gesztussal a társaságra mutatott. — Majd később mindenről beszélgetünk... Az apja mintha nem hallotta volna. Görcsösen fogózkodött a csalódásába, nem eresztette el egykönnyen. — Anyád hallotta a házivarrónőtől, akinek a sógora Prágában járt, hogy egy fiatalemberrel karonfogva járkáltál az uccáin, fényes nappal karonfogva!!! És. én váltig; hajtogattam, hogy az nem lelhet, hogy tűzbe teszem érted a kezem és utána járok ennek az aljas rágalomnak. Marika arca megrángott, torz grimasz kuszálta össze vonásait, nem lehetett tudni síné vagy nevet. — Már egy féléve készülőik a fogaimat megcsináltatni, arra gyűjtögettem ... és most azon a pénzen utaztam ide, hogy meggyőződjék, van-e alapja annak, hogy a város a szájára vett... Mintha; belülről hirtelen erős lökést kapott volna, kicsap a' hangja s elönti a szobát. — Nem merek emberek közé menni, kisül a szemem, h ogy az én kislányom... — De apuskáim az Istenért, mi bajod van velem? — Ml; bajom! Lejtőre kerültél, ahonnan nincs megállás... iKuporgattam, lespóroltam a falatot a számtól, hogy neked legyen, megalázkodtam Antal bácsi előtt, a ipöflfeszkedő felesége ellőtt, hogy pénzt könyörögjek tőlük a részedre, és te beszennyezed a nevem... Ez a hála ... — Nem értem. — Majd én megmagyarázom! Mi ez itt? örömtanya? Itt egy párocska, ott egy párocska... Éjjeli óra van. Mit keres itt ez a társaság? Mi vagy te? Orfeumhölgy? Az hiszed nem láttam? Akkor ugrottatok széjjel, miikor beléptem s a cseléd odakint bevallotta, hogy mindén éjjel itt tanyáztok. — Nincs pénzem lkávéháizra. Hova menjek a barátaimmal? — Barátaid? — hördült fel az apa. Nyakkendője grotesZkül félrecsúszott s hogy érezte még ez is lazul, bomlik rajta, elveszve pacsikéit bánatában. — Barátokat tartsz? Még; ez is? — Ne izgassa magát iDékáiny úr, — szólt közibe Pisla, de a fiú nyugalma még; jobban ingerelte. — Mi igenis jóbarátai vagyunk Marikának .... Feri öblösen beledörgött: mi összetartozunk és nem hagyjuk...
