Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Palotai Boris: Uj csillag nyomában…

hegy számára a hegy a légit ökéle te sebb életforma. Engem köt a föld, a nyelv, a múlt.

lEigiy villamos élesen belezörgíött a hangijába, mintha figyelmeztetni akarná ... Elhallgatott, gombóccá gyúrt zsebkendőjével megtörölgette a homlokát. — Most még nem szabad hazamenned Marika, — mondta csendesebben... — így féligikészen, mikor még lelkileg nem vagy beérve. Miikor a gyomrod erősebb a szivednél... Nekünk nemcsak kenyeret kell keresni, hanem előkészíteni az utánunk növök útját... Magyarban ugyanazt kell tenni, amit a friss nemzetek a magúikéban tesznek. Jövőt imádni ... jövőt építeni, érted?

— De miiből? Miből? —csattant fel Marika.

'Éva energikus feje1 előreblillant.

— Én fizettem a te szobarészedet is, míg nem keresel. Egy szót se! Igenis elfogadod, mert ez kötelességed... és mert különben hátlbátváglak.

— Te csak ne hencegj! ... Hisz te is uzsonnát vacsorázol és olyan keservesen guberálod ki a vizsgadijat, hogy nézni is rossz, — szólalt rnegl Pista és apró fekete szemei ravaszul megcsillantak a pápaszem mögött. — Mióta azokat a vad verseket írod a kényelmes cipőkről, nem merők cipőt vásárolni. Nézd, most is a legócskább bakkancsomat hordom.

Újra felkattant a nevetés s bizakodó jókedvbe mártotta a szobát.

—1 Gyerekek, én arra gondoltam ... arra ...

— Nyögd már ki...

— Mi lenne, ha mi összeköt!tözködnénk? — mondta' hadarva 'Pista s megkönnyebülve fújt egyet, mint aki túlesett már a nehezén. — Teljes ellátást fizetnek értem az öregek. Egyenesen a kosztadónémhoz megy a pénz, nehogy hónap végén éhenvesszek. Lak ástunk lenne, a díványon jól elfér egy ilyen egérke. A kosztból bőven kitelne kettőnknek. Könyvre, harisnyára futna a zsebpénzből. Na? — Kis szünet után hozzátette mintegy mellékesen: úgyis szeretjük egymást.

Marika megfricskázta az orrát. — És ha közben mást szeretnék?

— Arra nincsi időd, fiam. Tanulnod kell, azonkívül megstoppolni a harisnyámat és kimosni az ingeimet.

— Itt maradók, — mondta Marika és megcsókolta Pistát... Olyan komoly baráti csók volt ez, inkább erősítő, mint gyengítő...

E percben valaki lenyomta a kilincset. Kopogtatás nélkül jött, szinte beesett a szobába. A sűrű füstben nem tudott hirtelen tájékozódni, vaksiin hunyorgott s belekapott a levegőbe, mintha szét akarná vágni a vastag bolyh okát.

—' Apa, apuci! — rebbent fel Marika és eleresztette Pistáit, aki egy félbemaradt mozdulat sutaságával állt mellette.

— Apa, ml az, mi történt? — kérdezte ijedten, mert az apja még mindig nem szólt, rövidlátó szemei nyugtalanul vibráltak, ádámcsutkája keményen mozgott, mintha ki akarná szakítani a bőrét. Most akadt a szeme Feriin és Éván, akik az ágy szélén ültek lazán tartva egymás karját s móst szinte egy ütemre ugrottak fel. Döbbenten nézte őket, szavak formálódtak a szájában s csomósán tapadtak a nyelvéhez. — így... így élsz te?!

— Valami baj van? Anyával történt valami? — bukdácsolt Marika félelme és újra Pistába kapaszkodott, mintegy védelmiét keresve. S