Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Fiedler József: "Sic fata volunt"
„Mit szólanának vájjon az urak ha szólanék Castaldonak holnap, hogy nem kell az arany, mert inkább itten maradok?" Elmosolyodott. „Tudom, lenne ijedezés közöttük!" Megrántotta vállát. JHát legyen!" Egyetlen mozdulattal csapta be az ablaktáblákat. — Igen! Itten maradok! Kilincs kattant a háta mögött. Megifordiúlt. Az ajtó kivilágított négyszögében a városbíró felesége, Sára asszony állott. — Az estebéd felséges asszonyom ... — Megyeik! Megindult. Fejét most is magasan tartotta és csak az ajtó faragott szemöldökfája előtt hajlott meg egy kissé. A másik szobában öt viaszgyertya égett a vertezüst gyertyatartóban. Alattuk zöldmintás cseréptányérok állottak a Virágihímes abroszon. A tányérokon hideg étel: Sonka, édes tészta és koranyári almák. A királyné végigfuttatta szemét az asztalon. Aztán a fal mellett álló aszszonyhoz szólott: — Az ifjú király, János Zsigmondi? — Aluszik már. Most fektettem le nemrégen. A supperlátot is összehúztam az ágyak körül, hogy ne zavarja aluvását a mécses világa. Csak bólintott erre és leült az asztalhoz, övén lógó késével szelt a sonkából. De mikor megcsapta (orrát a füstölt hús szaga, megint feltámadt az az előbbi kellemetlen szorítás a gyomrában. Érintetlenül tolta félre a tányért. A tésztából is csak finnyásan csipegetett. Aztán beleturkált a gyümölcsös tálba. Hosszú keresgélés után kivett egy almát és beleharapott. Nem Ízlett az sem. Fanyar volt és úgy összecsomósodott a szájában, hogy alig; tudta lenyelni. Elfintorította arcát. Letette az almát, ivott egy korty bort és fölállott az asztal mellől. Háta mögött aggódva szólalt meg Sára asszony: — Megint nem evett semmit felséged. Ellenségesen, kurtán felelte: — Nem. De az asszony csak folytatta: — Reggel alig ivott egy kevéske tejet. A délebédet is csak félre tolta! Nem léiszein jól ez így! — Mit fáj neked? Nem a te gyomrod korog, ha én éhes maradok. A városbíró felesége felkapta fejét a csattanó szóra. Kissé el is csodálkozott. A nyolc hónap alatt, mióta Kassán van, még sohasem beszélt vele így Izabella. Pedig első naptól ő szolgálta. Ö volt a belső frájja, mert úgy illett az, hogy az ország első asszonyánál a város első asszonya cselédkedjen. Szemét elöntötte a könny. Szótlanul szedte össze a tányérokat az asztalon. Ajkát is egyetlen vonallá szorította össze, amikor kiment a szobából. A becsukódó ajtó szelétől erősebbet lobbantak a gyertyák. De Izabella nem látta ezt, mert valami rejtelmes erő megint az ablakhoz vonta. Hűvös, éjszakai levegő csapott arcába, hogy kinyitotta az ablaktáblákat. Először az égre nézett. Ott már teljében állott a júniusi hold és szürke bárányfelhőket törült le éppen képéről. Aztán a tanácsház
