Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Kovács Endre: Túl a rosszon
voltak, kiknek tudománya erős bot volt az élet rögös útjain. Az ő érdemük, hogy nem buktam el a harcok között s nem fojtottak meg a csalódások... Tudtomon, szándékomon kívül az ő tanítványuk voltam... És ma délután annál a jelenetnél tudom, mi történt... Értem az utólagos szégyent, a szemrehányást... A Júdás szégyene ez az elárult Mester előtt... Olyan jó volt tisztázni magamban ezeket a kérdéseket. Az agyam még zúg, a kocsma táncol előttem, de belül, lélekben biztos érzések kerültek felül. Tisztáztam magamban egy örökséget, mely kellemes teherként nyomta bensőmet évek óta. Egy idegen vallomási kényszer hatására most elmerészkedtem ide, a régi barlangba, hogy a múlt emlékei között számot adjak cselekedeteimről. Müller Prágáról mesél, ahol évekkel ezelőtt katona volt és elcsábította egy kapitány feleségét. Lankadatlan tűzzel mesél a hőstetteiről s egy végeláthatatlan történet hálóit szövi jókedvvel. Aztán nyílik az ajtó és a kis Felsner hadonászik groteszk, ideges mozdulataival. Dühös, köpködő hangja tisztán kivehető. Haragszik az egész világra, a szeretőjére, akivel tegnap összeveszett és aki rendőrrel akarta bekisértetni és haragjában hamiskártyásnak címezte és haragszik Müllerre, aki titokban a lánnyal csavarog és ki akarja játszani őt. A Hársfa emberei ismerik Felsnert és úgy kezelik, mint egy dühöngő őrültet szokás. Csitítják és komisz viccekkel szeretnék lecsillapítani. Biztosítják róla, hogy Müllernek nincsenek komoly szándékai a lánnyal, hiszen nagy utazásra készül s ha egy kis pénzre szert tesz, itthagyja a várost. Müller úgy tesz, mintha nem is hallaná a kis fogatlan ember köpködését, melynek ő áll a célpontjában s egy ideig vidáman mesél a szórakozott hallgatóságnak. Éppen ott tart, hogy egy kocsmában egy alkalommal egymaga elbánt három tüzérrel, amikor Felsner vércse hangján belerikácsol: — Biztos, megijedtek a te két ballábadtól. Müller elkomolyodik, egyszerre fenyegető lesz a hangja. — Jó lesz csendben maradni — mondja s ettől kezdve minden érdeklődés feléjük fordul. A facér géplakatos abbahagyja a fantázia színes történeteit és a vita kiéleződik. Az emberek sűrűn fogyasztják a sört és a levegőben viharos feszültség érezhető. Nem akarom elhinni, hogy ez a két ember valóban összeakaszkodik, de Fleischmann, aki időközben mellém vonult, suttogó hangon világosít fel a helyzet állásáról. A két ember régóta gyűlöli egymást és most, hogy Felsner összeveszett a szeretőjével, minden bajt Müllerre hárít, aki szerinte elcsábította a lányt, megzavarta a fejét a hazug történeteivel... Csehországba akarnak utazni. Müller szerint ott kevés a fekete lány és a csehek úgy fognak rájuk nézni, mint valami exotikus vendégekre... Sok pénzt fognak keresni... Ez a Müller nem normális, de Felsner hamiskártyás és könnyen kinyílik a zsebében a kés ... Tompa kábultságban hallgatom Fleischmann szavait. A tárgyak messze vannak tőlem és mint valami hangos, tarka vásárban, minden zavarosan összefolyik a szemem előtt. Müller kék zubbonyát nem látom, inkább csak sejtem. Odakint tavasz van, a fák súlyos illatai úsznak a levegőben s a természet boldog nagy nászban indul új életre. Mit akarok én itt ebben a füstben a kótyagos fejek dühödt vitájában? Valahol harmonika szól és egy nyávogó hang énekel. Fizetek és elindulok. Éjszaka van, fáj a fejem és a Hársfában vihar készül. A következő pillanatban föl kell ugornom, de talpon van a helyiség min
