Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Duka Zólyomi Norbert: Világrészek csavargó regény írója

mielőtt a lélek a halottak igazi hazájába kerülne, tüzes folyón kell áthaladnia. Ezenkívül megtaláljuk náluk a magyar néphitben élő tüzes rémek összes fajait, ott is leginkább a rossz megszemélyesítőjeként.

* A tüzes emberek és tüzes rémek a tűztiszteletnek elkorcsosult maradványai. Amíg a tűztisztelet a tüzet, mint az igazság diadalát állítja elénk, addig a tüzes rémek már a rosszaság megszemélyesítői. Ez a dualizmus az egykori sziklaszilárd tűztiszteletnek összeomlásából ered. Egy régi félig pogány, félig keresztény himnusz még össze akarja egyeztetni a régi vallást az újjal, amikor a következő dicséretet mondja: „Légy áldva a mi urunkbátyánkkal, a Tűzzel, ó, mily szép, mily vidám, mily erős és hatalmas ő!" Később a Kajoni énekeskönyv egyik himnusza, mely a világ megvetéséről szól, világosan megveti a tüzet is és a tűztiszteletet:

„Ignis ad haec ingreditur,

is ita cor alloquitur:

„Sum vitalem dans ardorem, dans ardorem!"

Quidquid amabile Ignis dat, cor Desu minus aestimat "

Az új körülmények, az új vallás irtóhadjáratot indítottak a tűz ellen és a tűz erejének döbbenetes szemléletéből fakadt tűzimádás az ő igazságát hirdető diadalával együtt az alvilág és a sötétség megszemélyesítőjévé vált. Ez a transfiguratio jellemzi a mát is, mert ami még ma becsületes és jellemes, amiért ma nnég dicséretet kapunk, holnap már elitélendő és büntetendő cselekmény lehet.

DUKA ZÓLYOMI NORBERT:

VILÁGRÉSZEK CSAVARGÓ REGÉNY ÍRÓJA

B. Traven: A FEHÉR -RÓZSA.

Kultúr csőim örök idejében jelentkeznek az exotikumok (hirdetői, akik távol világrészek titkaival és a vadon borzongató hangijaival úgy bűvölik meg a lelki szenzációkra vágyó közönséget, mint a faikir a fehér utazókat. A vallási miszticizmus hanyatlásával a műveltek számára a mese elvesztette vonzó erejét. iDefoe Robinzonja idegingerlően süvített bele a XVIII. »század bárok kul túrcsömörébe, Cooper indiánus történetei a biedermaier és restaurációs kor szelíd lelkét borzongatták meg és nemis olyan régen Pierre Loti exotikus regényei és Jack London hátborzongató elbeszélései jelentették a művelt olvasók éhségcsillaipítóját. Többször megfigyeltem, hogy azok a szellemileg sokoldalú és művelt emberek, akiket a legsúlyosabban foglal el a köznapok száraz éis /fárasztó munkálja, mennyi előszeretettel és hévvel vetik magukat Kipling dzsungel meséire és London farkasihiistóriáira. Ennek a kultúrcsömörnek a jegyében aratta Burroughs Tarzanja is hallhatatlan sikereit.

A ikultúrosömört nem szabad úgy értenünk, mintha a Londonok fantasztikus nemzetsége nem alkotott volna emberileg és művészileg kitűnő műveket. A téma és a felfogás teszi indokolttá, hogy az írók alkotásában és a közönség tomboló részvételében ott lássuk a mene-