Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Romhányi Árpád (Komárom): Természettudományi nevelésünk és műveltségünk

két közöl és nem nevel, elhanyagolja a jellemképzést. Ezzel szemben legyen szabad ismételten hangsúlyoznom a gondolkodás jellemképző erejét, már pedig ez az ismeretközlő német iskola gondolkodni alaposan tanított.

Ma természetesen ott is túlteng az u. n. jellemképzés, a Hitler-féle középiskola elsősorban jó nemzeti szocialistákat nevel és nem alapos németeket. A mi uj tantervűnk pedig átvette ezt is a németektől és azon a címen, hogy fő a jellemképzés, utat tör a (hivatalos tantervbe is a felszínesség. A magyar tanítóság hivatalos közlönyében ír Molnár János, a gutái polgári iskola igazgatója, egy cikket a modern nevelésről, ebben említi, hogy néhány modern pedagógus egész nyíltan hangoztatja, hogy nem is az ismeretközlés a fontos, hanem annak a mikéntje, tehát a földrajzban nem azt kell megtanulni, hogy melyek a földrajz legfontosabb alapfogalmai, hanem azt, hogy hogyan lehet őket megtanulni. Az embernek szinte az a benyomása, nem kell itt alapos tudás, mindenből csak jelszavakat, lehetőleg a divatosakat ismerje a művelt ember, tudjon mindenhez hozzászólni, de semmihez se értsen alaposan. Hogy várhatunk a mai fiatalságtól alaposságot, mély tudást, valamibe való elmélyedést, illetőleg arra való hajlandóságot.

Meg voltak azonban a régi nevelésnek is a maga hibái a természettudományos oktatás terén. Hogy mást ne említsek, a dhemiát nem tanították, pedig hogy milyen fontos a fizikának ez az ága a természet megismerésénél, azt talán nem kell külön hangsúlyozni, hiszen minden életfolyamiat egyúttal chemiai folyamat is. Hiányzott az ábrázoló mértan legelemibb ismertetése is, pedig a térbeli képzelőerő kifejlesztéséhez elengedhetetleni ez a stúdium. Azért van az, hogy intelligens embereink nagy része képtelen kiismerni magát a legegyszerűbb vázlatban is, hogy a térbeli képzelőerő csak egyetlen alkalmazását említsem.

(Még a múltból belénk gyökeredzett hiba pl. az is, hogy nemcsak pedagógusaink, de a művelt nagyközönség szemében is a „kiváló latinistának" jó jegyet kell adni a számtanból is, de fordítva már nem áll ez a „jó számtanistára". Mert hát az a tévedés él az emberekben, hogy nem a költő, hanem a jó számtanista születik.

Hibás a közfelfogással együtt a szülő is, aki gyermekének a reáliákban való gyengébb előmenetelét soha sem ellenőrzi úgy, mint a humaniórákban.

De sokban hibás a reáliák tanári kara is. Tagadhatatlan, hogy a jó számtantanár ritka, mint a fehér holló. Pedagógiai nevelésünk sokkal gyengébb, mint a humanistáké. Egyetemi stúdiumunk sokkal több munkát, még pedig elmélyülő munkát kíván, mint a többi szakokon, természetes tehát, hogy a jó eredmény is könnyebben érhető el, mint nálunk és a jobb felkészültség is kisebb fáradtsággal érhető el. Azután még aki jó mathematikus, az nem biztos, hogy jó tanár is és éppen a kifejezésmód már említett nehézsége miatt a közlés módja nagyon nehéz. Könnyű élvezetesen beszélni II. Rákóczi Ferencről, de nehéz könnyen érthető és főleg élvezetes előadásban tárgyalni a harmonikus mozgást. A természettudományos oktatás leg'hathatósabb eszköze a szemléltetés, de a kísérletek előkészítése olyan munkatöbbletet jelent a humanioriákra való előkészülettel szemben, amit nem szívesen vállal mindenki magára. Egyetemi képesítésünk is gyenge ezen