Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Romhányi Árpád (Komárom): Természettudományi nevelésünk és műveltségünk

csak a foglalkozása folytán jutott kapcsolatba egy a bécsi egyetemen tartott kurzus alkalmából a mathematikával és lett azóta annak úgyszólván szerelmesévé. Könyve érdekes kísérlet előbb említett népszerűsítésére a mathematikának.

A gyökere és' kútiforrása azonban mindezen hibáinknak elsősorban természettudományos nevelésünkben keresendő. Természettudományos nevelésünk elhibázott. Hiba van abban, amit tanítunk és ahogyan tanítjuk. Hibás tehát a rendszer, az előírások, amelyek a tanítást szabályozzák.

Műveltségünk alapja az ú. n. klasszikus műveltség, tehát a latin kultúra, mint az ókor nagy művelődési értékeinek átadója. A középfokú oktatás tehát a latin nyelven nyugszik, még reálisabb ágén az ú. n. reálgimnáziumban is, pedig tudvalevőleg ma ez az uralkodó középiskolai típus. A latin nyelv az a kapu, amelyen át bebocsájtást nyerünk szellemi kultúránk legnagyobb és legértékesebb birodalmába, minket magyarokat kultúrtörténelmünk tradíciói is ezer szállal kötnek a latin műveltséghez. Gyakorlati haszna is van a nyelvnek a tudomány nemzetközi nyelvében, a terminus technikusok birodalmában. De mindezektől eltekintve, a gondokozásunk kiművelésében jut roppant szerep a leglogikusabib alapokon felépített latin nyelvtannak, sőt a latin nyelvtanilag iskolázott ember jobban kény télén megismerni anyanyelvének törvényeit is és könnyebben tökéletesíti magát bármely más nyelviben.

A reáliák és humaniórák szerves és elválaszthatatlan alkatrészei az ú. n. általános emberi műveltségnek, de nem szabadi, hogy az egyik a másik rováséra túltengjen. Már pedig előírásaink mindenütt ebbe a hibába esnek, mert a legtöbbször nem lebeg teljesen tisztán a tantervek készítői előtt a cél, amelynek érdekében készültek. Kompromisszumot jelentenek a két irány között, elismerik ugyan a természettudományos műveltség fontosságát, de nem adják meg hozzá a. lehetőségeket, nagy feladatok elé állítják, de nem adnak azok elvégzésére elégi időt. A francia középiskolai nevelés elsősorban a reáliákra épül fel, a középiskola legfontosabb tárgya a matematika, tehát erősen természettudományos alapokon álló műveltséget ad és ez a műveltség még sem ölte meg a francia irodalmat, sőt a müveit nagy közönség irodalmi Ízlését és műveltségét sem. Az angol középiskola ezzel szemben a humaniórák alatt nyög, ezen kívül alig tanulnak valami mást. De ez az angol nevelés beállítottságétól függ. A középiskolát végzett műveltségű ember átlag és aránylag kevés, a nagy tömegek Angliában elsősorban olyan iskolát végeznek, amelyet mi inkább magasabbifokú népiskolának neveznénk és szakiskolákban szereznek maguknak praktikus ismereteket.

A mi életviszonyainkhoz a legjobban alkalmazható még a német iskolatípus, abiogy azt az iskolai gyakorlatban tényleg, látjuk is. Ez a típus azonban meghamisítva került hozzánk, mert a német iskola egy élőnyelvvel kevesebbet tanít, mint a mienk. Ehhez az élőnyelvhez szükséges óraszámot a mi tantervűnk pedig a reáliáktól vette és nem a humanióráktól, ahová különben tartoznék, vagy legalább is mindkettőtől egyforma mértékben. így a humaniórák tanítására ugyanannyi idő és energia jut, mint a németeknél, de a reáliákra kevesebb. Azt mondják, hogy a német iskolának legnagyobb hibája, hogy csak ismerete