Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Romhányi Árpád (Komárom): Természettudományi nevelésünk és műveltségünk
A divat nem kedvez ma a természettudománynak, főleg az elvont, elméleti részeinek. Pedig a »század küszöbén a háború előtt nagy divatja volt. Hogy az elmúlt, annak érdekes a »magyarázata. A modern te r»mé szét tu dom án у nem materialista, hanem majdnem tieljes mértékben idealista. Már pedig divatja idején épp arra használták, hogy a történelmi materializmusnak legyen az oksági alapja. Politikai és világnézeti »célokra használták és éltek viszsza vele, tehát divatos volt. Ma már -csak »arra tanít, hogy milyen »kis pont az ember a természetben, hogy dacára ismereteinek, roppant fejlődésiének a végső ok mégis csak máshol keresendő, nem az emberi tudás, de a hit ad csak erre feleletet. Ez -a természettudomány »pedig: már nem kell, -ez nem »divatos, mert -önálló és öncélú mer lenni és nem az atlheizimus uszályhiordozója. »Legfőbb oka azonban -a háttérbeszorulásának emberi gyengeségünkben keresendő. Elsajátítása, »megszerzése roppant -nehéz és fáradságos, eleinte rengeteg »munkával jár és nem elég érdiekes, hiszen nagy elmélyedét -kíván és nem tűr felületességet. Ezzel ellentétben az irodalmi, történelmi ismeretek »megszerzése élvezetes, könnyed olvasmányok útján történik, ez rögtöni »s»zóraikozást nyújt a »kezdőnek is, nem -olyan kimerítő sohasem és inkább »üdítő, »mint fárasztó. Pedig a Természettudományos tanulásnak is megvannak a -maga örömei, igaz, hogy később jelentkeznek csak, de annál nagyobbak. A legszebb örömek -egyike, »ha egy nehezen érthető problémát sikerült »megértenünk, s-e-mimivel sem kisebb ez az öröm, mint -azé, aki a problémát először oldotta meg: a felfedezőé, tehát minden egyes törvényt szinte újra kell felifedeznünk a feltalálóval. A imegis»merés, a jól végzett munka és az elénk tornyosuló nehézségek lebírásán érzett legtisztább örömök. A legnagyobb nehézség azonban abban van, hogy a természettudomány kifejezésmódja szavakban nehézkes, mert igen nagy szabatosságot követel, olyant, amilyet sehol máshol nem találunk, hiszen az irodalom- sokszor csak játék a »szavakkal. A felszínes, nem egészen -szabatos- nyelv nem okoz olyan lényeges különbségeket seho'l máshol-, »mint itt. Pedig nem a szó az emberi -gondolat egyetlen kifejezési »módja, elég talán itt a »művész ecsetjére vagy vésőjére hivatkoznom, de ilyen a »szerepe a számnak is. A természettudós száimokban gondolkodik, hogy őt követni tudjuk, magiunknak is botlás nélkül kell tudnunk eligazodni -a számok birodalmában és ez az, ami annyi embert tart vissza a természettudományoktól, ez az, a»mi már az Iskolában is csak egyesekkel tudja »miegkedveltetni ezeket a stúdiumokat. Alapja a mathematika»i tudás, a»mit csak szorgalmas tanulmányokkal és alapos elmélyedéssel lehet »megszerezni -és éppen -ebben van imár önmagában véve is nagy haszna ennek az ala»pvető tanulmánynak. A imatihematikától való idegenkedés pedig általános betegsége társad a lmunknak, nem csoda, hisz ez az egyetlen tudomány, amit nem lehet nagyvonalú általánosságban elmesélni, amit nem lehet népszerű formában és főleg szavakba öntve tárgyalni, amiben el kell im-éiyedlni. Történtek ugyan ebbe az lírányiba is kísérletek, de nem sok sikerrel és ha »most »mégis »megemlítek egyet, csa»k azért történik, »mert az utolsó napokban hagyta el -a sajtót magyar fordításban Colleirusn-ak, az osztrák statisztikai hivatal egyik tisztviselőjének érdekes könyve: „Az »egyszeregytől az integrálig". Szerzője nem math-ematikus,
