Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Regényrészlet

kedett Vilmos. — Nálunk még erkölcsösebbek az emberek, mint ott a nagy városokban. Nálunk még szent a családi tűzhely, még nem vagyunk megfertőzve a kifestett nőszemélyek által. De nem is kérünk belőlük, csak maradjanak ott, ahol vannak! Én egy tisztességes lányról nem mernék olyan dolgokat feltételezni, mint neked szokásod, mert azt egyszerűen nem tartom összeegyeztethetőnek a jóizléssel és a jóerkölccsel . ..

Gyuszi hallgatott, nem mert megszólalni. Félt, hogy igazat fog adni Jozskunak. Olyan kérdéssel támadtak neki, mely számára eddig nem létezett. Egészen természetesnek látszott előtte, hogy a fiúnak teste és lelke van. A testnek egészen más követelményei vannak, mint a léleknek. Azt csak nem vonja valaki kétségbe? A szerelem, az százszázalékos lelki jelenség. Máskép el sem képzelhető. Van egy ideálunk, akivel néha kristálytiszta álmaink vannak, akivel az emberek előtt mutatkozunk és akihez minden nótánk sír. Ha valaki a házasság gondolatával rosszmájuskodik az orrunk alá, szerényen megjegyezzük, hogy ilyesmire mi nem gondolhatunk egyelőre. Mindenki látja rólunk, hogy húsz éven felül vagyunk. Valamikor az ilyen magunk fajta fiúk már megházasodhattak, amit mi ma nem tehetünk meg. Dőreség is ilyesmire gondolni. A fiúnak nem szabad túl korán a házasságba bebugóznia. Ez sose vezet jóra. De ha nem is szabad, az emberi test nem kérdi azt. És kinek ahhoz mi köze, hogy mj hogy teszünk eleget természetes szükségleteinknek?

De Gyuszi csak gondolta és érezte ezt, nem merte megmondani és nem mert Mártára gondolni. Ez még sose történt meg vele. Bármit , is csinált, mindig a legtisztábbnak érezte magát Mártával szemben! Honnan ez a bizonytalanság mely most ellepte, mint poros vidéken a zöld leveleket a fojtó nyári por... Kíváncsian nézett Jozskura.

Jozsku a legnagyobb nyugalommal hallgatta a Vilmos, Pali Karcsi és Dezső szavalását. Mintha nem is tartozna a kérdéshez, amit mondtak. Mintha részére a vitát valami közbejött esemény megszakította volna.

— Ide hallgassatok! Ti egészen másról beszéltek! Nem feleltek a kérdésemre! — Nyugodt hangon beszélt, bár mindnyájan úgy néztek rá mint amikor a tanító egy gyengébb tanítványának alaposan megmagyaráz valamit és tekintélyében bizakodva várja a hatást. — Én most nem beszélek arról, vájjon a polgári erkölcs helyes-e, vagy hogy épen a család szentségével jösztök nek^m. Nem vagyok én olyan gyerek, mint ahogy kinézek. — Beletüzelte magát a dologba, arca megduzzadt. — Én azt kérdeml, vájjon becsületes dolog-e, hogy Klokocs Gyuszi Mártával szemben úgy viselkedik, mintha nem is volna fiú, csupán földön járó lélek, angyal.. . Márta előtt mindenkit elitélsz, a Márta szemében szentnek aposztrofálod magadat, Mártának csak erkölcsöt, lelket, szépséget prédikálsz, adod az őszintét és rettentő színekkel ecseteled, menynyire elitélsz te egy olyan lányt, aki letér az általad kiszabott jóizlés és jóerkölcs útjáról!!! — Vad szemekkel nézett Gyuszira. Gyorsan és biztosan beszélt, mintha az egészet kívülről tudná. — És én kérdem tőled, Klokocs Gyuszi most itt mindenki előtt nyilvánosan, én kérdem tőled, mit szólnál te hozzá, ha egyszer Márta is... igen ő is tizennyolc éves lány...???

— Semmiházi sértegető! Hogy jösz te ahhoz, hogy így sértegesd ... hogy ilyen szemtelen módon sértegesd az én ... az én... — nem talált rá kifejezést Gyuszi. Hangjában rettentő düh és elkeseredés volt. Felugrott és megragadta a Jozsku mellén a ruhát. Meg akarta rázni, de nem volt elég ideje. Vilmos ugrott közéjük. Nagy erejével egyiket jobbról, másikat balról mellén ragadta és széttartotta őket, mint vadászkutyaversenyen a kopót és a rókát.