Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Morvay Gyula: Pálinka
Mikor előjött a kapálás ideje, fellélegzettek. Mégis, mégis csak (megmenekülnek. Lassan dolgoztak, hogy mennél tovább tartson ez a munka. Pallér, napszámos hallgatagon motoszkált az urasági földön. Mögöttük volt a tél, még bennük volt a pálinka gőze. Amikor beszélgettek. Balog közbevágott: — Egészség; vagy pálinka — eközött 'kell választanunk. Csak ennyit mondott. Jó két óráig senki sem szólt rá, senki nem folytatta. A mondat érteimét dolgozta fel mindenki magának a maga értelme és sorsa szerint. —Kenyér, vagy pálinka — szólt nagysokára Kosári. Ettől félek én! Jeges fuvallat volt ez a mondat. Megálltak. Kapáikra támaszkodtak, nem is beszéltek egymáshoz, csak bámulták egymást. Azután továbbkapáltak. Most újabb négy-öt ember állt meg és mintha valamit akartak volna mondani: de azután lehajoltaik és kapálták a mácsonyát. Kocsi szaladt feléjük. A lovaikra ési a sárga hintóra felfreccsent az áü sara. Megint a major felöl jött, megint az a kocsis, ugyanaz a két ló. Belfordult a saroknál és a föld felé jön. Az intéző volt. A pallér vette észre, megint leszúrta botját és az úr elé sietett. Az intéző megint kiadta a parancsot: — Lehetőleg minél előbb kapálják be és azután menjenek Miklós úrihoz . . . Megint csak leültek tízóraizni, a pallérnak megint el kellett volna kezdeni, hogy mit mondott az intéző, de leintették: — Hagyd... tudjuk!...! A tizedik, huszadik nap mentek a gyárba. Sokan elmaradoztak, de még mindig elegen főzték a pálinkát. Hét végén megint: napszámot és pálinkát kaptak. Az asztalon ott állt a hideg, üveg... a gyerekek kenyérkéve! itták regige!... az asszony iis kortyantgatott... a kereskedő is vette... és közelgett a tél!!! Ezt előreérezték a répaásók. Szótlanul 'készülődtek valamire, de tompán mozogtak: nem tudták, mi, hogyan ragadja ki őket ebből az életből. Balogh Ádám vette észre a megmentő jelet. Most is szombat volt, a csepegős estében egymás után baktattak a falu felé, mikor Balog megállt, hogy levesző csizmáját, mert valami törte a lábát. Megállt, a kőnél lehúzta 'magasszárú csizmáját, kivette a gömbölyű kavicsot, megigazította a kapcáját, azzal visszahúzta a csizmát. Mikor felvette tarisznyáját, véletlenül a major felnézett. Egy pillanatra ellhiü'lt: fáknál magasabb lánggal égett a pálinkagyár. —< Várjatok! Hé ... halló ... álljatok ...! Ég a gyár! A répaásók megálltaik. — Menjünk oltani? — Ki gyújtotta fel? —1 Vége kenyerünknek! — Ott ros'k adjon össze!!! Nem tudták, hogy ki gyújtotta fel a gyárat. Másnap reggel csak kimentek a munkások. Mintha több erejük lett volna. Frissen láttak neki az üszkcs gerendák eltakarításának. Kerekes szemét figyelték: valamilyen túlnagy öröm fény lett benne. — Biztos, hogy ez volt — gondolta Balogh. Mindegy, jól tette. Miég a fala'k i's ledőltek. Kéménynek, gépeknek, kádaknak híre sem
