Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Morvay Gyula: Pálinka
zőt, engedje el őt, mert a szántógép gépésze várja őt: víz kell, meg szén a gépnek, hiába. — Este lesz, most nem kell nekik semmi. Reggel mehetsz, — mondta neki az intéző. A napszámosok nyugtalanul járkáltak a főzőteremben. — Szóval? — Ha nem beszélnek, akikor akinek nevét mondom, jöjjön ide és megkapja a napszámját, meg tartsa üvegjét: Matykó szeszt mér bele. Kosári! Itt a pénze. Tartsa üvegjét. Matykó, merítsd meg és tedd az üvegre a kis tölcsért. Vigyázz, hogy ki ne csurogjon. Kosári megkapta a pénzt, szó nélkül eltette és szó nélkül odatartotta üvegjét, amelybe a friss szesz csurgóit. — Balogh Ádám következik! Ugyanúgy megkapta pénzét és a friss pálinkát. — Kerekes, itt van? — Igen — valaki előreszólt. — Néma József? — Igen, megyek. Sűrűn álltak a csillagok, mikor a napszámosok elindultak a falu felé, óvatosan fogták tarisznyájukat, hogy az üvegből ki ne lötyögjön a napszám fele: a pálinka. Szótlanul mentek egymás után. — Mit fog szólni az asszony? — kérdezte magától Balogh Ádám —de kérdését mindnyájan feltették magukban. Amerre mentek, csípős, bódító pálinkaszag terjengett. Hiába hüvösödött a levegő, hiába ereszkedett melléjük az éjszakai köd: a pálinka maró szaga megfertőzte a levegőt. Tarisznyájuk, kabátjuk, ingük is: pálinkaszagú volt. Másnap reggel Balogh Ádám asztalán ott állt az üveg pálinka. Régi borosüveget vitt magával, tegnap abba kapta a szeszt. Az asztalon barnahéjú rozskenyér állt, mellette volt a csíkos tarisznya. Az asztalsaikén a gyerek kis nadrágja feküdt. A gerendáról rózsaszín papírral díszített hlmbállódzó petróleumlámpa lógott az asztal fölé. Balog'hné korábban kelt, de nem vette észre a pálinkásüveget. Amint felkelt, kiszaladt az udvarra, egy kis rozsét kapart, behozta, majd újra kiment, mert elfelejtett szalmacsutakot behozni: azzal kell begyújtani. Útjában kóróízíket is hozott, begyújtott, kávét szedett elő és várta, hogy ura is felkel. Tegnap veit hét vége, ma reggel majd odaadja ura a napszámot. 'Nem is kérdezte, hogy miért jött ilyen (későn. Napszámos embereknél ez így van: hajnali két ólakor felkel a répaásó, mert háromra el kell indulni. Mindenki alszik, az ember leakasztja tarisznyáját az ajtómelletti fogasról, a pádon álló kenyérből vág egy karéjt, majd kimegy a kamrába, egy-két fej vöröshagymát keres, meg túrót, azzal vállra a tarisznyát, mellé az ásót, vagy ha nincs kéznél, akkor csak szerszám nélkül munkába szalad. A család még alszik, de mire felkelnek, a répaásó ágya már régen kihűlt. Este pedig, amikor hazajönnek, már mindenki fekszik, csupán az asszony vár virraV-zva, hogy mikor jön az ember. Álmosan fogadja a napszámost, aki ~zó nélkül, fáradt mozgásokkal vetkőzik és még száján a kinti hideg, ködös, erjedtszagú őszi levegő, mikor asszonyát meg
