Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Simon Menyhért: Verhovina alján. Ott hagyták a falut. Kisebbségi kultúrmunkás. Gyermekünk
SIMON MENYHÉRT: VERHOVINA ALJÁN Ott élek én, ahol hegyet-völgyet Beborít a nyomor gyászos árnya S a gyűlölet vitustáncát járja. Ott élek én Kárpátok tövéoen Nyolcféle nép vergődése között — Csoda-e, ha bánatom mély, örök? Csoda-e, Istent folyton kérdem: Jöhet ide embersors, megváltás? És a harcban lesz-e még megállás? Csoda-e, ha elhomályosul itt A léleknek legfényesebb szeme S nem tükrözik csak vágyódás benne? Vágy: pihenni ősvadon öléoen, Emberszót még messziről sem hallva, Szomjasan a szabad madárdalra. De itt talán még a madár is sír — Zokognak a hegyek, völgyek, erdők, Sötétebbek, mint máshol a felhők ... OTT HAGYTÁK A FALUT Földjét eladta idegennek, Azóta itt a kisvárosban él — Van házacskája, fuvarozgat S tűnik felette a nyár, meg a tél. De arcáról hol az öntudat, Hová lett az a tempós járása? Elment az is a pár hold földdel, Most másoknak lett ő az igása. I.
