Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Farkas István: A szlovák irodalom és a népiség

ség felé, holott nemzeti öntudatot, fenntartó erőt ma már semmi bizonnyal sem adhat a néppel szemben való negációs irodalompolitika. Mi magyarok is nagyon jól tudjuk, hogy irodalmunk éppen a népies irányú irodalommal kezdett magasabb távlatokba és szélesebb horizontok fölé emelkedni, a nép közössége a nemzeti irodalom együtthatójával mindinkább természetessé vált.

Irodalmi kérdésről beszéltünk, de vájjon nem lenne-e érdekes és helyénvaló, ha a tizennyolc eltelt kisebbségi év után megkeresnénk annak a bizonyos Őtúr-utáni generációnak a mai szlovákságba való visszaolvadását, vagy annak jelen lehetőségét?

Bizonyos, hogy a „szent" kenyér tisztelete sok elmagyarosodott szlovákot visszatérített elhagyott fajtájához, de vájjon hány magyar szlovákosodik el ma a darab kenyérért?

Ilyen népi irodalmat szeretnénk látni, pontos vagy legalább körvonalaiban pontos szociográfiát a két nemzet át- vagy visszaalakulásáról.

Egyszer egy kedves, fiatal szlovák barátomnak azt találtam mondani, hogy 1918-ban „ezeréves elnyomatás" után nem alakulhatott volna meg a csehszlovák köztársaság, ha nem lett volna két és félmillió szlovák. A harmadfél millió kisember, a nép, tartotta fen a fajt, nékülük az új köztársaság csupán fikció lehetett volna, vagy furcsa történeti erőszakpolitika. Az új szlovák igazat adott. Most Milo Urban is igazat ad nekünk, akik mindkét oldalon egyformán aggódunk a népi politika és a népies irányú irodalom mellett. Mutassanak rá ők is renegátjaikra, mutassunk rájuk mi is!