Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Kritika - Marék Antal: Komor András: A varázsló - Marék Antal: Cs. Szabó László: Doveri átkelés

KRITIKA KOMOR ANDRÁS: A VARÁZSLÓ. Pantheon kiadás. A történet, melyet Komor elmond, lent a lélek legmélyén zajlik le. Ami mozgás adódik benne, az csak keret, melyet a téma örök szétfeszítéssel fe­nyeget. Innen adódik a regénynek az a tulajdonsága, hogy kissé valószí­nűtlen. Viszont a lelki folyamat mene­te annyira világos s megokolt, hogy a regénynek ezt a fogyatékosságát fe­ledtetni tudja. A hősök gyermekek, akik az élet egyetlen igazi nagyvaká­cióját, a gyermekkort élik. A kaland izgatja lelkűket, nem ismernek lehe­tetlent s száguldásaik közben önmagu­kat és a valóságot is letiporják. Buli a hős, kinek fantáziáját a varázsló nagybácsi bűvös hatalmáról szóló me­sével felgyújtja Kalmük. Buli ott ámul a vélt csodánál, módfelett izgatja mind­az, amit Kalmük csodálatos tudásáról feltételez. — Varázslónak lenni volna jó, — sóhajt Buli. Egyedül marad szer­telen vágyával s ebben az emberte­len vágyódásban éppen az hagyja őt cserben, aki folyamatot indított benne. Az életkor, amelyben a történet le­játszódik, veszedelmes és merész. A fantázia lobog végig minden mozdula­tán, mely elpusztít mindent, amit szü­lők és pedagógusok felépítettek ben­ne. Az eskü ott van már a hazugság elején, mert a mondottak valószínűt­lensége miatt ki kell kényszerítenie a hitet. A rét a történet színhelye, hol bátran csaponghat a gyermeki fantá­zia s azt képzeli maga köré, akit épen akar. Ebben a korban semmisem lehe­tetlen, s ez adja meg azt az édes ízt, ami miatt mindenkor fájóan emlékel­­zünk vissza életünknek erre az elmúlt szakaszára. Komor András jó írói esz­közökkel éreztette ezt regényében, ifit ott kissé túlélőnkre festve a színeke't, hogy hősének a varázslatokon való nagy nagy ámulása minél elfogadha­­tóbbá váljon. Buli temészetellenes ba­rátsága nem Kalmuknak szólt, aki­nél a varázslat titkát feltételezte, ha­nem a kalandnak aminek titkát pedig nem is Kalmük, hanem ő hordozta bő­séggel tarsolyában. A táj élénken él­het az író fantáziájában, mert színesen s meleg emlékezéssel adja vissza azt. Mindenütt komoly önmérséklés van a sorokon. Itt ott naturalisztikus az író, de csak azért, hogy minél élethűbben adja vissza annak a kornak minden té­vedését és nyerseségét. Ez kifejezet­ten sikerült az írónak. Biztos vonalve­zetéssel vitt el bennünket a véghez, amely kissé groteszk. Buli Kalmüköt vízbe löki s ahogyan Kalmüköt magá­hoz rántja a víz, Buli egyre a csodát várja. A legnagyszerűbb csodát, mely­re most kényszerítette barátját mikor vízbe taszította. A csoda nem jelent­kezik s most már kíváncsian vártuk volna az ébredést a csodavárásból, a nagy csalódást, mely az élet józan szí­niéit hozta volna az előtérbe s Buli ez­­utáni életének tengelyébe. Talán re­gényfolytatást tervez az író, amiben ezt a tartozását megadja olvasóinak. Komor András első prózaíróink kö­zött foglal helyet. Merészsége témá­ban és kidolgozásban nehéz feladat elé állítja őt és sok erőt kivesz az író­ból. Egyenletes vonalvezetéssel még sok mondanivalója lesz az írónak. Egyéni meglátásai komoly írói kvalitá­sokra utalnak, aminek egyik jelentős állomása a Varázsló c. regénye. MARÉK ANTAL. CS. SZABÓ LÁSZLÓ: DOVERI ÁTKELÉS. Cserépfalvi. Egészen elsőrangú s a kor ízléséhez közelálló művek kiadásával rövid időn belül a magyar kiadók első sorába küzdötte fel magát a Cserépfalvi könyvkiadó. Válság és új élet a soro­zat címe, melynek első köteteként Ct- Szabó könyve megjelent. Államforma, nemzetgazdaságtan s költészet érdek­li a szerzőt elsősorban utazásai során. Alaposan felkészülve kél útra, felvér­tezi magát tudással s ezzel az érzelmes és impresszionista útirajzot megtölti tartalommal. Természetes, hogy mindaz a hatás, melyet útközben felszed, át­­szürődik a valóság szűrőjén, de nem annyira, hogy az író egyéniségének bé­lyegét rá ne nyomja. A régi (itt ter­mészetesen nem kell régmúltra gon­dolni, csak a Márai nyomán szaporán megjelenő útirajzokra) útleírásokban a tájélmény s az idegem ember arcá­nak változása s szokásainak eltérő

Next

/
Oldalképek
Tartalom