Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Demjén Ferenc: Éjjeli kirándulók
megcsóválva Péter, majd elcsavarta jobb hüvelyk újjával a zseblámpája fényét és csak úgy a sótétben folytatta: — Hát rendben van Zsiga, én is belenyugszom az öt koronába, de aztán húzzad megint, ha veszély van. El ne aludj, mert akkor hét baj lesz!... — Nekem már nem lehet nagyobb, — válaszolta Zsiga letérten, aztán újra a szájába vette a pipát, szívott egy hosszút és egy laposat köpött magaelé, majd mint aki jól végezte dolgát, leheveredett a kunyhó ajtajába. Kis Péter pedig megigazítva a zsákot a vállán, szapora léptekkel megindult a Tisza felé. Egyenesen a füzesnek vette az útját, ahol tegnap este is átkeltek. Úgy tíz méterről, már meg is ismerte a barátai hangját, akik a hosszú fűben ia füzes tövében heverésztek. Mikor közvetlen melléjük ért, a beszélgetés hirtelen megszakadt, csak mikor a nevét bemondta, akkor tört meg újra a csend. — Szervusztok! — köszönt emelt hangon és ő is leheveredett a fűben. — Szervusz! — mondták majdnem egyszerre ai barátai, majd vidáman fordult feléje Füle Bálint. — Láttad a szegény Zsigát? Az ugyan kihúzta a lutrit az este. Ha én kaptam volna annyit, mai talán már nem is élnék. — Disznó módra meglimelték, — tódította a beszédet Szabó Pista. — Egyszer mi a katonaságnál püföltünk el egy szobaparancsnokot hasonlókép. Hat hétig ólomecetes borogatást hordott a képén, de legalább ezalatt a hat hét alatt nem bírt annyit szekálni, mert fel volt dagadva a szája, meg a fogai is fájtak. Tejet, meg levesfélét evett hat héten keresztül, mint akin operációt végeztek. Az uolsó szavain Szabó Pistának felnevettek a fiúk, majd Péter szólalt meg a csend beálltával: — Ma mikor megyünk fiúk? Én az asszonynak sem szóltam, úgy jöttem el hazulról. Szeretnék minél hamarabb hazatérni. Máskülönben is azt hiszem, hogy menni kellene, mert feljön ,ai hold. És igaz, egészen megfelejtkeztem róla. Nesztek. Ezi a tiétek, hoztam csempészlámpásnak. Ezzel a tenyerében szorongatott kis szentjánosbogarat a fiúk elé tette egy tiszta helyen a földre. A kis bogárka épp hogy világított, olyan volt már csak a fénye, mint egy kialvó gyufaszál csonka. — Szentjánosbogár, — mondta egykedvűen Horvát András, aztán újra viszsza.feküdt a helyére. A két kezét a feje alá tette és úgy bámult bele a fekete, itt-ott felhős csillagtalan éjszakába, mint akinek egyébb dolga sincsen. Kis Péter szavait, Szabó Pista, a kurátor fia válaszolta meg egykedvűen, hogy még várnak néhány percet, míg megkapják a villanylámpa jelzést ódáéiról az indulásra’ és akkor... — Akkor, nesztek addig ez a néhány alma. — nyúlt a zsebébe Péter és elibük tette ai kalapjába pakkolva ki mindent. S Vályogfalvának ezek az emberei, boldog gyermekcsámcsogással enni kezdték a savanyú almákat. De a következő pillanatban egy villanylámpás futó fénye tört keresztül a Tisza túlsó oldaláról, mintegy az égről lefutó csillag. •k Kis Péterné mikor megfejte a tehenet, enni adott neki bőségesen, aztán felment a házba. Legnagyobb meglepetésére üresen lelte a szobát. Azt számította, hogy mire feljön, csak a krumplit kell megtörnie a vacsorához és már ehetnek is, és mostan, tessék! — Ez az ember megint elment valahová, hogy az ég áldja meg a fejét. Elment, pedig holnap vasárnap lesz. Szombaton soha nem szokott elmenni. Gondolatban hirtelen végigjárta az ismerősöket, a szomszédokat, hogy vájjon kihez és miért mehetett volna . . . Médihez, a szomszédba? ... Á, oda nem igen... Vagy a tiszteleteshez?. ., vagy a bábához, hogy megkérje, hogy mit kell tenni, ha olyan görcsök jönnek rá?... Ez sem. Ide sem mehetett, mert hisz a reggel még őt küldte, mikor panaszkodott neki, hogy felébredtek. A kocsmába sem mehetett, mert, hisz bor is vám a háznál, meg pálinka is: tegnap este hozott öt litert. Dohánya is van, papírja is. Mindene van. hát ugyan hova mehetett? Míg ezen töprengett magában, kiszűrte cerépköcsögökbe a tejet és szép sorjában az ablakba állította, öt köcsög lett tele s még a sajtárban is maradt. — Ezt meg beleöntöm a krumpliba, — mondta önmagának és a már hajában megfőtt krumpli megtisztásába fogott a tűzhely mellett. Szaporán, jókedvűen
