Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Egri Viktor: A hangjáték esztétikája
A legtöbb hangjátékmak feltűnő hibája, hogy minden áron újat akar nyújtani és nem számol a gép kötöttségeivel. Nem számol azzal, hogy a hangok állandó- krescsendójában elhal az író mondanivalója. Minden alkalommal, amikor a zajmester túlságos szerephez jut és a hangkulisszák előtérbe kerülnek, elvész valami a játék benső értelméből. A tapasztalat azt mutatja, hogy csínján kell bánni a hangkulisszákkaL Ahol túl zajos a kulissza, ott elvész a szó szerepe és megfeneklik a játék. És másik legfőbb feltétele a jól érthető hangjátéknak, hogy kevés szereplőt 'vonultasson fel. Egyetlen érzékszervünk, a fül nem követheti oly figyelemmel a játékot, mintha szemtanúi is volnánk. Számolni kell tehát a hallás kötöttségével; a leegyszerűsített cselekményt az írónak a legkevesebb szereplővel kell érzékeltetnie. Fájlalható, hogy ma még kevés vérbeli író foglalkozik eredeti hangjátékok írásával és a stúdiók műsorán a kelleténél nagyobb szerephez jut a műkedvelő. Ennek az a következménye, hogy a hangjáték technikai részében ugrásszerű, káprázatos haladást mutat, színészi és rendezői produkcióban szerfölött bravúros, de tartalomban méo igen igénytelen. A túlságosan rövid, alig pár esztendős múlt, csak éppen körvonalaiban mutathatta meg azt, amit hangjátéknak nyújtania kell: az igazi mély irodalmi élményt. Nem állhatunk meg ismertebb színdarabok vagy regények hangjátékra való átdolgozásánál. A hangjátéknak egészében önálló, eredeti műfajjá kell kefejlődnie! Az eddigi kísérletek igazolták, hogy nem minden ismert klasszikus mű alkalmas rádiódarab. Shakespeare romantikus Rómeó és Júliája dikciója nemességével, fiatalos tüzével és erős drámaiságával kitünően hat a mikrofon előtt, de már például a Makrancos hölgye teljesen alkalmatlan a hangjáték szempontjából. Hogyan is érzékeltesse a gép azt a nagyszerű, nevettető jelenetet, amikor Petrucchio a gőgös Kata előtt álszent hangon, szánakozva emlegeti, hogy sántának mondják. A színen ekkor felpattan a makrancos Kata és hegyesen ellép az ifjú előtt. Petrucchio elérte, amit akart, látjuk a szemünkkel, ahogy megsétáltatja Katát. Mikrofonban elhal a jelenet groteszksége. Elvész mindenütt a gesztusban, az arcjátékban rejlő komikum vagy drámaiság, csak hang marad meg, ez szabja meg a játék lehetőségeit és határait. A hangjátéknál az író szerepe ott válik értékessé, amikor lehetővé teszi, hogy a játék lélektani finomsága, a mondanivaló lelke és költőiessége ne haljon el a gépben. Azt az izgalmat, aminek a fül tanúja lehet, ne a -hangkulisszák, hanem az író szava teremtse meg. Ez az írói feladat még a jövőé. A jövőnek kell megmutatnia, hogy a hangjáték nem valami technikai csodabogár, hanem a mában erősen gyökérző új irodalmi lehetőség. A Jechnika hozta a legfelemásabb művészi alkotást: a filmet és ugyancsak a technikának köszönhetjük a felemás kezdeteiből egészséges életre törő újdonságot: a hangjátékot. A rádiórendező már megtette a magáét, amikor a szereplő színészeket az egyhangú felolvasás helyett a hangra a hallásra beállított újszerű játékra kényszerítette és hangkulisszákkal színesebbé és valóbbá emelte a játékot. Az író eljövendő feladata volna kiaknázni az új lehetőségeket, hogy a hangjéték benső formájában és tartalmában is rerezentálóan kialakuljon. Hálás feladat ez, mert hiszen egy hangjátékleadásnak több hallgatóija lehet, mint száz színpadi előadásnak. A lehetőségek is nagyok és ösztönzők. Ma tehát egyedül az írón múlik, hogy értéket lássunk a hangjátékban, jó könyveknek, igazi színháznak egyenrangú mását vagy csak irodalmi mázzal bevont technikai csudát.
