Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Rady Elemér: Témák - problémák

is kell lennie." Ennek a ^pllekti.y jpnyqek javára azonban — állapítja meg — még nincs jog. „Kikötendő a z is, hogy a népkisebbségek alaptulajdonságát, a kisebb népként való életközösségét elismerjék... A népi különélésben lévő egyént csak ez a kollektív alakulás tudja embercéljaiban megtartani és elősegíteni." Erre az alapra helyezkedve szögezi le, hogy „a kisebbségi... népnek legalább a saját kollektivitása elismerése szükséges... a kisebbségi kategória helyett (tehát) más kategorizálást kell a világ hatalmasainak létre hoz n i o k, mert a meglevő kategória erkölcsileg lehetetlen... Erről az üdvös változásról van szó, amely a mai államterületek határain belül is megoldható ... s olyan új népszabadsági fejlődés áll elő, melynek nem csak a népkisebbségi sorsba öntött magyar néprészletek vennék hasznát, de román, szlavón, szlovák, német és minden egyéb népkisebbségek is... E nélkül a mai kisebbségi kategória csak szellemi hontalanságot adhat..

A Láthatár érdekes és tanulságos vitája még nincs lezárva. Legközelebbre Szekfü Gyula hozzászólását és Mák kai Sánidór Összegezését Ígéri a lap. Kétségtelen azonban, hogy már eddig is sok értékes észrevétel hangzott el, ami a kisebbségi sors fogalmi tisztázásához vezet.

A SZLOVENSZKÓI MAGYARSÁG

Egyébként a szlovenszkói magyarság problémáival is egyre gyakrabban foglalkoznak a tudományos folyóiratok. A Szekfü Gyula szerkesztésében megjelenő Magyar Szemle rendszeresen közöl szlovenszkói vonatkozású tanulmányokat s legutóbbi (április) számában két cikkel is találkozunk.

Móra vek Endre a szlovenszkói magyar kultúregyesületek történelmi fejlődéséről ad áttekintést. Cikkét az optimizmus jellemzi s a szlovenszkói magyarság kultúréletének fejlődésére bizakodva tekint. „Némileg megalapozottá teszi reményünket ez a tény — írja cikke végén —, hogy a magyar kultúregyesületek egymás után fejlődtek ki és alakultak meg szerény kezdetből a kultúráiét minden terén, ahogyan éppen a község és a körülmények kívánták. Különösen a legutolsó évek mutatnak örvendetes fellendülést és haladást sok területen. S ha e kultúrmunkának sok hiányossága is van — rendszertelenség, a városokban túlszervezettség, a kultúrmunkások túlterheltsége s a nagy tömegek közönye — kár lenne e pesszimizmus hibájába esnünk. A magyar kultúra az elmúlt közel 20 esztendő alatt annyi vitalitásról és fejlődés képességről tett tanúságot, hogy fennmaradására, megizmosodására, hiányosságainak és hibáinak kiküszöbölésére jogos reménységgel számíthatunk-"

Sokkal pesszimisztikusabb már Borsody István ugyanitt megjelent Tanulmánya (Magyarok kultúrája Csehszlovákiában). Alaptétele, hogy „a szlovenszkói magyarság ma magyar kultúra hiányban szenved, mint mondani szokás: válságban van. A csehszlovákiai magyar kultúra válságát részben ugyanavval lehet indokolni, hogy a Középosztály tagjai a múltban nem váltak eléggé izmos kultúrréteggé, mely kultúrát tudna ápolni és emelni önnön erőiből akkor is, ha anyagi érdek, vagy felső nyomás gépezetszerűen nem mozgat többé. Erősebb, öntudatosabb társadalmat nem érhe