Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Rady Elemér: Témák - problémák

tett volna annyi veszteség, mint éppen a szlovenszkói' magyar kisebbséget... Távolból még ma is úgy a látszhat, mintha a szlovenszkói magyar kultúra élete mozgalmas lenne, amint ezzel szokás is volt dicsekedni egyidőben. De közelebbről könnyen győződhetünk meg arról, hogy a mozgalmak részben kis körben hatnak és nem terjesztenek elég magas kultúrát... Annyira atomizálódott a magyarok élete Szlovenszkón, annyira mindenki saját sorsának árvája ... mert mindaz, ami egyesületekben újságokban vagy akármilyen kollektív szerepben napvilágot lát, az többnyire — sajnos — igen távol van az egyesek életétől." Borsody szerint a „biztató jelek, melyek a társadalmi regenerációt hirdették: parasztság, munkásság, kispolgárság rétegeinek felemelkedése — ezek sem mutatnak megnyugtató kibontakozásra. A középosztályból feltörő rétegek nem idomulnak a polgári élet városi szintjeihez, hanem parlagi módon nyomulnak be a társadalomba. A színvonal kérdésén múlik ma az alakuló új középosztály életrevalósága. Az eddigi eredmények nem elégíthetnek ki. Vidéki elszigeteltség, nyomasztó gondok, szellemi elíompultság, elkedvetlenedés szállja meg Szlovenszkó városait. A magyar városi polgárság maradványai éltető nedv híján száradnak. Az öregek kultúrája elfakul, mert nem tartanak lépést a mai, fejlődéssel. A fiatalok is távol élnek a dús magyar formáktól és felemás műveltséggel botorkálnak. Ilyen a tömeg .. ."

Ebbe a sötét képbe Borsody szerint még zavarólag furakodik be az ideológiai önmegkülönbözés is, amely folytonos bajt okoz a szlovenszkói magyar kultúra ápolójának. Az egyoldalú, idejét múlt konzervativizmus és az esztelenül „haladást" hajszolok állnak szemben egymással s közben hányán vannak, a szlovenszkói magyarok között, akik intelligens létükre nem tudnak egy nyelven sem rendesen beszélni és helyesen írni, nem ismerik egy nemzet irodalmát, vagy történelmét se! Sovány a szellem élete, fakul a nyelv, midenki úgy segít magán ahogy tud. A legtöbben nem tesznek semmit."

A sötét képbe csupán néhány reménytkeltő színt vegyít: „Nyereségnek számít — írja Borsody — a komoly gondolkodás, ami az évek folyamán széles rétegekben megérett. A kisebbségi magyarság nagyon értékes emberanyaga a magyarságnak. Csak a pillanat tanulsága szerint nem képes megmutatni értékeit, mert élete még rendezetlen, zavaros. Az erők szétforgácsolódnak, a kultúra vajúdik."

Sajnos, amilyen pesszimisztikus Borsody egész gondolatmenete, amely bár sok igaz meglátást tartalmaz, mégsem ad egész hű képet a szlovenszkói magyar szellemi életről — ugyanolyan konklúziója is: „Javulásra, változásra lenne szükség. A kisebbség erejéből, belülről kell jönnie a döntő elhatározásnak ... tettre is csak akkor képes, ha a világ körülményei kedvezőbbé válnak körötte." Ez a konklúzió hibás — úgy vélem — s talán a jövő — reméljük — megcáfolja.