Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál
Igen nagy munkával járna, mert tán tíz éve lakatlan ... és a Ligetet is rendbehoznám ... — Na és . .. Sutay meghökkent. — Igen, hát csak arról van szó, hogy a város megengedje A főbíró arca a menyezet felé révedezett és úgy beszélt, mintha csak sajátmaga kedvéért beszélne — Attól függ az egész, hogy mennyi bért tudna kapni érte a város. Sutay fürgén állt fel a fotelből és egészen közel ment az íróasztalhoz. — Bérről az első öt évben szó sem lehet, mert hogy én rendbehozatnám az épületet is, a Ligetet is... öt év után, az más, akkor beszélhetünk a bérről is... hát nincs igazam, főbíró úr? A főbíró ekkor már arra gondolt, hogy tizenkettőkor igazgatósági ülése van a szövetkezetben, oda most okvetlen el kell mennie. Felállt a székről és Sutay előtt állt meg, két kezét az öreg asztalos két vállára tette, kicsit el is érzékenyedéit, amikor arra gondolt, hogy az idők rohanása milyen váratlan örvényeket kavar fel az apró sorsok sima tükrén. — Hát tudja mit, Sutay bácsi?... készítse el a kérvényét, írja bele, hogy mit akar és azt is, hogy mit tud adni... a többit majd itt elintézzük. Még a héten bemenne a tanácsba, azután a képviseletbe és ha minden jól megy, őszre már meg is nyithatja a vendéglőjét. Jó lesz így, Sutay bácsi? Sutay mondani akarta, hogy jó, de hát ő nem számított ilyen könnyű sikerre, hiszen az ember mindenütt bajokba, akadályokba ütközik. De ha már így van, annál jobb. Hálásan és elpirosodó szemmel nézett fel a főbíróra és ahogy kifordult az ajtón a nagy siettében, a kalapját, a botját is a széken felejtette. Józsi hajdú szólt utánia. — Sutay úr, itt tetszett felejteni... Sutay visszanézett. — He... he... látod Józsi fiam, ilyen az öreg ember esze... Lent az uccán éppen szombati csend volt és Sutay fejében, ahogy végighaladt az üres járdán, egyre a készülő vendéglő terve forgott. Olyan kis családi vendéglő, úgy gondolta, ahol jóízű ételeket adnak, nem sokfélét, de sokat és jót, meg bort is jófajtát, pincehideget, mert úgy tudja, pince is van ott az épület alatt, kint a Ligetben. Az, hogy asztalosmester volt eddig, most meg egyszerre roppant kanyarodással korcsmáros lesz belőle, Istenem, ez nem is olyan nagy dolog és nem nagy szégyen. Kivált, ha az ember tisztességgel kezeli majd a ceruzát. A Richter vendéglője előtt haladt el, már el is ment az ajtaja előtt, amikor mégis visszafordult. Bemegy, persze, hogy bemegy, eddig csak úgy ment be a miaga kedvéért, a pohár sörért, de most megy, hogy körülnézzen és hogy az üzemet tanulmányozza. Richter ügyes ember, jól megy a boltja, lehet tőle egyet-mást ellesni. Csak Isten őrizz, el ne árulja a szándékát, mert még kinézi őt Richter, mint konkurrenst. Most még nem tud a dologról senki, csak a főbíró, most még nyugodtan bemehet. — Jó napot, Richter úri Richter a söröscsap mellett állt. Keze elfordította* éppen a csapot és egy megbámult fakéssel leszelte a fölös habot a tele pohárról. Sutay hirtelen ezt is jól megnézte magának, hogy ezt így kell csinálni, majd ő is pontosan így csinálja. — Jó napot, Sutay bácsi... jöttünk leöblíteni a fűrészport, mi?
