Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Narancsik Imre: Miguel de unamuno. (1864-1935)

és kalandból kalandba keverődik. Mégis ez a szenvedélyes, eszményekért lángoló lovag a spanyol hit mintája, a spanyol bölcselet testetöltése, aki az életét végigálmodja és igazságaiért végigküzdi. Tegyük még az eddigiekhez, hogy Don Quijote, Unamqno főmüvének állítása szerint a világ számára a quíjotizmust .jelenti, vagyis azt, hogy a nemzeti humanizmus alapján kell megtalálnia követőjének a sajátságos spirituálista módszert, logikát, erkölcstant, főképpen azonban az örök és isteni egész megvalósultságát, az egész keresztyénséget, mint vallást. A világ legyőzése a don-quijotizmus módján lehető, amennyiben az ember a folytonosain küzdő, alázatos, becsületes, igazságot vágyó, reménykedő életet vállalja. Unamuno azért Don Quijoteben a „visszatérő Savanarolá"-t szemléli, aki a modern kor tudományos rajongása, a XVIII. század sivár racionálizmusa, a művészetek mértéktelen kultusza ellen tiltakozik új tiszta korszak és embere miatt. Don Quijote így a lélek hőse, aki egyetlen példánykép a spanyol nemzet és az európai ember számára.

Illik megemlékeznem, hogy a „Schweizerische

Rundschau" egyik

számában 6

)

E. Gürster Don Quijoteról, mint időszerű emberi típusról ír. Tanulmányában azt állítja, hogy míg Faust az északi ember, addig Don Quijote a déli ember mintája. A kettő közötti különbség annyi, hogy mindketten másként győzik le a változás félelemérzetét. Faust a léteiben örök, változatlan körforgást lát, amelynek törvénye és lényege az emberi értelem számára megismerhetetlen, mégis vállalkozik a lehetetlenre, amelyen buknia kell. Don Quijote viszont, amikor felfedezi, hogy a mindenség és az élet értelemmel fel nem fogható, hitéből megépíti a tapasztalati világon kívül a hit világát. Gürster kellőképpen még sem emeli ki, hogy míg Faust a tudás tragikus hőse, addig Don Quijote a hit harcosa. Másik tudatos tévedése Don Quijote személyével kapcsolatban az, hogy igaz ugyan, a nemes lovag alakja abban a korban keletkezett, amikor európaszerte az „új ember" az „új valóság" gondolata uralkodott, tehát egyidőben a reformátorok és a humanizmus képviselőivel, de míg Luther, Erazmus, Loyola,

Kálvin

történelmi személyek, Don Quijote csak irodalomtörténeti alak. Hatása, jelentősége azért nem mérhető a XVI. század történelmi szereplőivel.

e) 36. Jahrg. H. 8. Nov. 1936. 595—604. old.

4.

Unamuno irodalomtörténeti helyéről csak annyit állapítsunk meg, hogy az európai elsők között van és marad. Számunkra, a középeurópai olvasók, közelebbről magyar olvasók részére, amit tőle tanulnunk lehet és tudnunk kell az a nemzeti humanizmus eszméje. A nacionalista emberiesség általános állásfoglalás, az egyén magatartása a nemzet és az emberiség körén belül. Nem fajok, népek lebecsülése, társadalmi osztályok elleni harc, hanem a hitvány, a rossz, a gyűlölet, az életetszéttörő érdekek elleni küzdelem, amely minden öntudatos egyént kötelez, hogy az „új ember"-ért valamit tegyen. Sajátmagára vonatkozóan ennyit mond: „Feladatom (mondhatom, küldetésem), hogy egyik-másik hitet széttörjem, nevezetesen az állításokban való hitet, a tagadásokban való hitet, a szellemi önmegtartóztatások hitét (és ezeket hitből a hit kedvéért). Dolgom, hogy küzdjek minden ellen, ami hitvány és engedékeny. Mindnek nyugtalanságban és vágyban kell élnie." A jóért való fáradozás Unamuno életcélja; művei tisztán tárják elénk nagy életének nemes voltát. Mai Európánk számos hívatott íróművésze közül a kiválasztott Unamuno; a nemzedékek bölcs költője, Don Quijote eltávozott hű követője nagyon hiányzik majd a jövő építői közük