Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-04-01 / 4. szám - Palotai Boris: Első szerelem
teljesedett tőle, s az árvácska, mintha sértődötten ingatta volna koravén gyermekre emlékeztető lógó fejét... S hogy ott csetlettem, botlottam a virágágyak között, egyre kérdezve, unszolva, Bazsó bácsi hangosan csattogott a kerti ollóval, mintha demonstrálni akarta volna, hogy sok a dolga, hagyjam (békén ... A félelemhez hasonló érzés fogott el, mintha csupa dobogó szívből állna a tesitem, mindenütt ütemes, sajgó lüktetést éreztem s a torkom megtelt fanyar nyállal. Belopóztam a szobába, a függöny mögé kuporogtam s a fülledt, megrekedt melegbe pólyáltaim magam, mint aki1 védelmet keres valami nagy-nagy hideg ellen ... S a szoba egyszer csak zizegni kezdett, madarak lebbentik így meg; a levegőt, Ilyen súlytalanul, gyöngéden, mint ahogy a Fräulein surrant be. Pedig erőscsontú, hosszú lány volt, de a lépése egyszerre lengőpuha lett, hívó, marasztaló . Szűk és homályos volt még akkor az elképzelésem a szerelemről, de e percben megéreztem, hogy ez az, nem lehet más, ebiben feszül minden titok, ebben nyújtózkodik a vágy édesen zaklatott ingere, ebben a surranó járásban, a combok hintázó ringásában. A nehéz függöny porszagia a szívemre szaladt, elnehezült lélekzettel szedtem a levegőt. S most Bazsó bácsi jött a szobába ... Az ő járása is miilyen más volt! Óvatos és tapogatózó, hogy a szüleim meg ne sejtsék, hogy besettenkedett ide .... De hímbüszkeségi topogott benne, a rátarti, feszülő birtokbavevés vak gesztusai lódították előre, s hogy mi történt aztán, nem tudom ... Ha mély ölelésbe zuhantak, vagy csókok hideglelős káprázatálban dörömbölték egymáson, az se volt több, teljesebb, mint áruló járásuk, melyben a szerelem ősi jeladása zsúfolódott, szemérmetlen s mégis szűzi párjaikéresés, kitárulkozás, elfogiadás. , Kókadtan dűltem a falhoz, mint ázott virág, kit váratlan zivatar csap le a száráról. H. Aligi vártam a másnapot. A kapuban lestem Bazsó bácsit, hogy megmondjam neki... mit is? Magam sem tudom mit akartam közölni vele, de éreztem, hogy tele vagyok titokkal, a testem bizseregve viszket, mintha valamely láthatatlan kanyaró kiütéseit hordanám magamon, a fejem is enyhén kába s a betegek szédülése zsibong benne. — Na Ikis kisasszony, mi kéne? — fordult hozzám Bazsó bácsi s maga mögött érezvén a Fräulein taipadós tekintetét, körülményesen és művelten folytatta: — ha nem megy szépen a mega korosztályába, oda ahová méltó, megtartom a konzekvenciát és ... és... bosszús leszek, egyszóval, ha az ember nem tudja nyugalmasan lebonyolítani a rábízott izét... Abból, említ mondott, jóformán semmit sem értettem, de egészséges ösztönnel megéreztem, hogy szánalmasan komikus, ahogy így erőlködik és botladozik, ahogy idegen szavakra billegeti a nyelvét s omlós beszédjét felpántlikázza haszontalan, lopott holmival ... A legtöbb ember, ha szerelmes, költővé válik — a szavak bimbóba szökkennek az ajkán és illatozni kezdenek. De Bazsó bácsi olyan mélyről volt költő, hogy észre sem vette, hogy az, a szavai hozzátar-
