Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Bellyei László: A magyar akadémikus ifjúság és az új magyar intelligencia

rehajtható programot adni, azt állandóan figyelemmel kisérni és irányítani, tehát ténylegesen és arra való emberekben kitermelni azt a magasabb kulturális kádert, melyre feltétlen szükség van. Ezzel kapcsolatban kijelölni azt az utat, melyen ebből az elgondolásból kitermelődik a tömegek kultúrája és kulturális szükséglete (néplapok stb.). A sajtónak a fiatal intelligenciából kell kiindulnia, de nem azzal a céllal, hogy egy exkluzív főiskolás sajtóorgánum maradjon, hanem úgy, hogy a közélet felfrissítése legyen célja. Ebbe a munkába minden számottevő kultúrembert be kellene vonni és a sajtót végeredményben a kisebbségi magyar kultúra újítóinak és vezetőinek orgánumává tenni. Ennek véghezvitelére azonban szükség van nagyarányú előzetes szervezkedésre, alapos előkészítésre, különösen nehéz kérdés pedig megfelelő anyagi alap és megfelelő munkatársak összehozása. Mégis ez a legfontosabb feladatunk, ennek megfelelő megoldása. Nem is lehet elmondani, mennyi minden dűl el ezen a kérdésen és a jövőre nézve hova-tovább milyen nagy hordereje van.

A szervezkedés harmadik pontja az új magyar intelligenciának a közéletbe való bekapcsolódása. Itt fennáll az a veszély, hogy azok, akik a főiskolás egyesületek és mozgalmak lázas légköréből a közéletbe kikerülnek, belevesznek hivatásuk robotmunkájába, szűrke kispolgárokká válnak és elvesznek a kisebbségi magyar közélet számára. Azoknak a kérdése tehát, akik már nem egyetemi hallgatók, talán még fontosabb kezd lenni, minit azoké, akik még a főiskolás egyesületek biztonságában vannak. Arról, van szó, hogy tervszerűen és céltudatosan kell bekapcsolódnunk mindenütt a kisebbségi közéletbe, nem szétszórtan és határozatlanul. Ebben a munkában ismét csak legfontosabb szerepet kapna a sajtó. Nem kevésbbé fontos, hogy a fiatal intelligencia Szlovenszkó és Kárpátalja minden városában és községében megtalálja ázt a szervezkedési formát, melynek alapján a közéletbe való bekapcsolódását tervszerűen és egységesen irányítja. Már Széchenyi rámutatott arra, mennyire fontos a vezető intelligencia társadalmi tömörülése és szervezkedése, annak az intelligenciának, melynek minden részlet- és egyesületi munkáért a felelősséget közösen és egységesen kell vállalnia. Minden ködös osztályteóriától függetlenül a valóságos élet mindenütt azt mutatja, hogy ez a legfontosabb. Természetesen ez az intelligencia nem lehet sohasem öncél, inkább csak eszköz ahhoz, hogy a nemzet minden társadalmi osztályát egy közös kultúrközösségbe kapcsolja az anyagi és kultúrális javak igazságos elosztása alapján. A fiatal intelligencia munkájánál rendkívül fontos tényező az, hogy megtalálja az együttműködést és kiegészítő kapcsolatot az idősebbekkel, különösen azokkal, akik munkakészek és szellemileg frissek maradtak. Ha mindezek a követelmények meglesznek, akkor biztos, hogy a meglévő szervezetekbe, mint első sorban a SzMKE-be és PRMKE-be való bekapcsolódás minden döccenő nélkül az egyetemes kisebbségi magyarság javára fog megtörténni.

Befejezésül meg kell említenem, hogy minden személyes és egyéb vonatkozástól függetlenül, a kisebbségi nemzettest sorsáért való aggódást szem előtt tartva, magasabb szempontból igyekeztem megadni az akadémikus ifjúság világnézeti és gyakorlati szervezkedésének általam elgondolt képét. Hogy ez a valóságban nincs meg így, hogy különösen újabban igen kevés az önálló érdeklődés és önnevelés az akadémikusokban, _ az igaz, de igaz az

is, hogy mégis csak történik valami, sokszor elhamarkodottan, de mindig igazabban és nagyobb lendülettel, mint ahogyan azt kisebbségi közéletünkben