Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Szalatnai Rezső: Kosztolányi Dezső

téren. Neim úgy rajzói, mint Gárdonyi vagy Mikszáth, nem is oly terjengősen és folytonos visszaemlékezésékkel vagy merő játékos virtuozitással, ahogy ma divatját járja új és legújabb kitűnő íróinknál. Kosztolányi igényt el énül, tudományos pontossággal írja le alakjait. Olvassuk el az Alakokat, ezt a költői rajz-ciklust; például a patikussegéd figuráját, vagy a villamoskaiauzét. Mily pontos a leírás, hogy aztán a végén, almikor észre se veszed, egy valószínűtlenséggel gyorsan befejezze s kész a rajz, az alalk teljes és ismerős. íme:

A kalauz.

Ha este fáradt

S már nincsenek sokan a kocsiban Leül a padira, míg a villamos fut, A téli fáik ’közt gyorsan és vígan. Bámul a földre ingó otthonában, Az életre gondol tán, lyukas Emlékeit csörgetve kezében S olyan, mint egy ember, mint egy utas.

Külön lélektani magyarázatot soihsem fűz leírásai közé, mégis ha például elolvassuk regényeit, pláne a két legnagyszerűbbet, a Véres költőt meg az Édes Annát, az egyikben Nérót írja meg, a római császári őrültet, a másikban pedig egy igénytelen cseléd figlúráját állítja elibénik, a kis budai cselédet, aki az urait egy lakoma utáni éjjel minden különösebb ok nélkül megöli — olyan lélektani ábrázolás részeseivé lettünk, hogy megborzongiat ez a szenvtelen, pontos leírás, ez a látszólagos nyug adom, melyből remekmű kerekedik elénk.

Kosztolányi prózája, novellái! és regényei, sajátos műfaji megfigyelésekre késztetnek. A novellát, ezt a magyar nemzeti műfajt, ahogy Móricz Zsigmond mondta, különösen szerette Kosztolányi Dezső. Ez a prózai műfaj ugyanis miniden másnál poétikusalbb, drámaibb, csiszol hatóbb s áttekinthetőbb. Kosztolányi regényeiben is novellaíró volt, anélkül, hogy ez a regény egységének kárára lett volna. Ellenkezőleg, tisztább és teljesebb alkotást hozott vele létre. Kosztolányi nem ismerte a regényt széthordó, szétszedő gáttalan mesefűzést, ellenkezőleg a mese dóigában roppant giazdagságos volt. Novelláiból és regényeiből a szokványos anekdótikus és ideológiai köziés-készség helyett, a líra emelkedik ki, tehát az elsőrangú alkotás, a közvetlen művésziesség. Kevés benne a jellegzetes epikus ellem. Hatáskeltésének igazi eszköze nem is az esemény-Sor, hanem a bevezető, a mozgató s lemenő költői kép. Nehéz megmondani, milyen módszerhez ragaszkodott elsősorban. Gyengyai Albert említett tanulmányában azt írja, hogy a novellában Kosztolányi Ambrus Zoltán intellektuális írásmódjának egyenes utóda, ami a magyar növeli aiirod a lom folytonosságát mutatja. Azonban, írja tovább, „míg Ambrus inkább moralista s következetes prózaíró, Kosztolányi a költő és a művész, hol mellőzi, hol kiforgatja mind a morált, mind a logikát." Igaza van Gyergyainak. Kosztolányi szerette a novelláit sajátos ellentétekre építeni. Ha az orosz formalisták szemével mézem írói módszerét s próbálom a skatulyázó Sklovszkij szerint magyarázni, alig érék célt vele. A fokozatos felépítés és a gyű-