Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Baráth László: Politikamentes kisebbségi kulturélet
1. A kultúrális élet politikamentessége, 2. A politikamentes keretekben pár excellence kisebbségi kultúra művelése, 3. A szláv magyar kultúrkapcsolatok minél mélyebb kiépítése. Ha valaki ezt a három pontot elolvassa, kétségtelenül mind a három követelménnyel egyet fog érteni. Sajnos azonban, eddig szerzett tapasztalataink arra késztetnek, hogy a követelményeket sorba vegyük, és azok mélyére nézzünk. Az első követelménnyel kapcsolatban tény az, hogy míg az ellenzéki politikai kerettel antagonista tényezők nagyhangon hirdették a nemzeti alapon nyugvó kultúrkibontakozás teljes elpolitizálását, addig a saját portájukon figyelemreméltó szervezeteket létesítettek. Lassan kiderült, hogy a politikamentesség legnagyobb hangú hirdetői a politikamentesség fogalma alatt a magyar ellenzéki politikától való mentességet é r - í i k. Sem többet, sem kevesebbet. Mert megalakulnak a különböző munkásakadémiák, melyek a kultúrális érdeklődést egyöntetűen a szociáldemokrata párteszme céljaiba állítják. A gombamódra szaporodó szovjet-barátok kultúrköreiben saját tapasztalataim alapján sem áll módomban egyebet látni, mint kiváló, és a polgári réteget is befogó keretet a kommunistái pártagitációra és a szovjet-rendszer egyoldalú dicsőítésére De mehetünk tovább is. Az utóbbi két évben egyre erősebb az a nagyon is indokolt követelés, hogy a községi és járási közművelődési testületeket mindenütt meg kell szervezni, melyek quasi hivatalos szervei lennének a csehszlovákiai magyar kultúréletnek. Ezt azt elgondolást valóra is kell váltanunk. De nem úgy, mint azt az előbb említett tényezők gondolják. Elgondolásuk ugyanis elég külöpös, — és ezt számos megtörtént esettel bizonyíthatjuk: — a politikamentességet kormánypárti politikai felfogás hangoztatásával lehet elérni. Amint tehát látjuk, a politikamentesség követelménye az összes politikai erőcsoportok felé egyformán támasztható és támasztandó. Hogy teljesítése mennyiben kívánatos és célszerű, arra még rátérünk. A második követelmény természetszerűen adódik abból a tényből, hogy a kisebbségi kultúrának sajátos feladatai vannak. De nem lehet ezeket a sajátságokat erőszakkal kitermelni a nemzeti kultúra rovására. Mert erőltetett és nem komoly tudományos vagy művelődési feladatot végez az, aki csak a kultúra érintkezési) felületeit vizsgálja, s a lényeget nem veszi figyelembe, vagy pedig valamely előre megkívánt eredményért azt tudatosan leplezi. Nagy tévedés az, ha v ei I a k i kisebbségi kultúra alatt a többségi kultúrával valami közösséget kimutató szellemi jelenségek összességét érti. Mert ha mi intenzív magyar kisebbségi kultúréletet ak&runk is teremteni, a hangsúly akkor sem lehet a kisebbségin, mert a kultúra lényegét akkor is magyar jellege adja meg, a kisebbségi helyzet pedig a művelődési iránynak ad sajátosan sokszínű jelleget, Hogy az általam helytelennek tartott előbb vázolt felfogás mennyire hamis, elég arra rámutatni, hogy gyökereiben sem őszinte. Ennek az irányzatnak a vezérei csalhatatlanul hirdetik, hogy az itteni magyarság kultúrája kizárólag szlovenszkói gyökerekből illetve az itteni, szlovenszkói földdel szerves adottságokból táplálkozhatik. Ezzel szemben ezeknek a vezéreknek, illetve többségüknek a magyarsággal szemben egyetlen negatív adottságuk van, —
