Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Baráth László: Politikamentes kisebbségi kulturélet
a hivatalos Magyarország elleni gyűlölet Lévén onnani emigránsok. Az ezzel kapcsolatban cinikusan elpuffogtatott aláértékelési jelszavak azonban már senkit sem tévesztenek meg. A most felnövekvő generáció tisztában van a helyesen értelmezett magyar kisebbségi kultúra lényegével, mely nem lehet sem pártagitációs eszköz, sem pedig szellemi szeparatizmus. Mihelyst a két cél valamelyikének szolgálatába akarják terelni, elveszíti kultúra-jellegét, pártpolitikai megnyilatkozásnak kell azokat tartanunk, és nem kultúrális, hanem politikai téren fogunk küzdeni az ilyen alacsony kultúrűzérkedés ellen. Ezzel a kérdéssel szorosan összefügg a harmadik követelmény. A szlávmagyar kultúrkapcsolatok minél mélyebb kiépítését minden józanul gondolkodó kisebbségi kultúrmunkás szükségesnek tartja. A kultúrkapcsolatok fogalma azonban már önmagában is kétoldalú érintkezést kíván meg, szellemi érintkezést és kölcsönös kicserélést, nem pedig az egyik kultúrának ápolását a másik rovására. Itt eddigi tapasztalataink alapján főleg azt kifogásolhatjuk, hogy ezen a téren kevés kivétellel eddig oly egyének excelláltak, akik sem a szlovák, sem pedig a kisebbségi magyar kultúrának nem szerves alkotói. Ha semmi más, bizonyítja ezt a tételt, hogy idáig kultúrális életűinknek ezt a nagyon is fontos területét kizárólag üzleti lehetőségnek tekintették. Amint tehát látjuk, az ú. n. aktivista csoport kultúrális követelményeit, bár maguknak a tételeknek a helyességét vitatni sem lehet, bizonyos fenntartással kell fogadnunk. Tételeikkel kapcsolatban maguktól adódnak az ellenkövetelmények, melyeket a kisebbségi magyar kultúra létérdekei diktálnak. Mert ugyanabba a hibába esne az, aki követelményeiket politikai motívumok alapján bírálná el. El kell viszont ismerni, hogy a kultúrális szervek elpolitizáltsága miatt támasztott kifogások nagyrészt fennállnak. Mert már igen sok jobb sorsra érdemes kultúrális kezdeményezést láttunk elsüllyedni a pártpolitika posványáiban. A követelménnyel tehát az összes számbajöhető csoportnál foglalkozni kell, és valamely megoldást kell, keresnünk. Ez a megoldás nem egyszerű kérdés. Egy más alkalommal már bátorkodtam rámutatni arra a tételre, hogy az itteni magyarság életében sajátos szerepet nyertek a politikai pártok Mint egyetlen átfogó szervezettel, velük jutott szükségszerűen összefüggésbe minden megmozdulás, akár gazdasági, akár pedig kultúrális téren mozgott. Nagyjából ez a helyzet ma is. A kezdeti állapottól annyi az eltérés, — amit az eddig tagadhatatlanul beállott fejlődés hozott magával, hogy ma már a gazdasági és kultúrális megmozdulások nem kifejezetten pártkezdeményezések, de a rétegződött kultúrfronton minden megmozdulás vetüíete többé-kevésbbé biztosan mutatja a mögötte álló politikai erőcsoportot. Ezzel kapcsolatban több kérdés merül fel. Lehet-e ezt a tényt fejlődésnek tekinteni? El lehet-e tüntetni a kultúrális rétegeződést, illetve nem azonos követelmény-e ez a politikai egységgel? Mert az utóbbi esetben a megvalósítás egyelőre leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék. Azt a tényt, hogy a kultúrális megmozdulások elvesztették közvetlen, kezdeményező és irányító kapcsolataikat a politikai pártokkal, feltétlenül bizonyos fokú fejlődésként kel-l elkönyvelnünk. Mert több jelentős eredményt hozott. Itt csak azt említem meg, hogy alkalmat adott a politikai életben részt nem vevő kultúrmunkások intenzív bekapcsolódására. Kétségtelen azon-
